
ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
TOTTENHAM–LEICESTER CITY 0–2 (0–1)
London, Tottenham Hotspur Stadion, zárt kapuk mögött. V: Pawson
TOTTENHAM: Lloris – Aurier (Winks, 64.), Alderweireld, E. Dier, Reguilón – Moussa Sissoko, Höjbjerg – Lo Celso (Lucas Moura, 50.), Ndombelé (Bale, a szünetben), Szon Hung Min – Kane. Menedzser: José Mourinho
LEICESTER: K. Schmeichel – Castagne (Amartey, 60.), Fofana, Evans, Justin – Ndidi – Albrighton, Tielemans, Maddison, Barnes (Praet, 84.) – Vardy (Iheanacho, 88.). Menedzser: Brendan Rodgers
Gólszerző: Vardy (45+4. – 11-esből), Alderweireld (59. – öngól)
ÖSSZEFOGLALÓ
Mindkét gárda liverpooli csapattól kapott ki a múlt héten, most pedig az volt a kérdés, melyikük előzi meg az Evertont, hogy feljöjjön a Liverpool mögé. Az már a meccs elején egyértelművé vált, hogy a Tottenham ismét átadja a területet ellenfelének, és a kontrákra rendeződik be, és bár a félidő derekán 0–5 volt a kapura lövések száma, igazán nagy veszélyt nem tudott kialakítani a Leicester.
Bő fél óra után aktivizálta magát a londoni csapat, Kane gyorsan háromszor is helyzetbe került, de megpattanó szabadrúgását védte Schmeichel, fejesei pedig kissé pontatlanok voltak. Amikor már úgy tűnt, gól nélkül fordulnak a felek, jött Aurier, és teljesen érthetetlen módon arrébb taszította ellenfelét a 16-os csücskénél, a videózás után megítélt büntetőből pedig Vardy a kapu közepébe bombázta a labdát (0–1).
A szünet után érkezett Bale is a hazaiaknál, de ezzel együtt a vendégek maradtak lendületben, és bár Maddison gólját még vonalazás miatt elvették, Vardy középre fejelt labdája után Alderweireld kisegítette a Leicestert (öngól, 0–2).
A Tottenham a két remek formában lévő futballistájára támaszkodva próbálkozott, de Kane távoli lövését, valamint Szon Hung Min közeli ziccerét is hárította Schmeichel – Bale szabadrúgása pedig nem volt veszélyes.
A hajrában sem került közelebb ellenfeléhez a házigazda, amely így újabb rangadót veszített el, a Leicester City pedig feljött a második helyre a sikerével. 0–2
1. Liverpool | 14 | 9 | 4 | 1 | 36–19 | +17 | 31 |
2. Leicester City | 14 | 9 | – | 5 | 26–17 | +9 | 27 |
3. Everton | 14 | 8 | 2 | 4 | 25–19 | +6 | 26 |
4. Tottenham | 14 | 7 | 4 | 3 | 25–14 | +11 | 25 |
5. Southampton | 14 | 7 | 3 | 4 | 25–19 | +6 | 24 |
6. Manchester City | 13 | 6 | 5 | 2 | 19–12 | +7 | 23 |
7. Manchester United | 12 | 7 | 2 | 3 | 22–19 | +3 | 23 |
8. Chelsea | 13 | 6 | 4 | 3 | 26–14 | +12 | 22 |
9. West Ham | 13 | 6 | 3 | 4 | 21–16 | +5 | 21 |
10. Wolverhampton | 13 | 6 | 2 | 5 | 13–17 | –4 | 20 |
11. Aston Villa | 11 | 6 | 1 | 4 | 21–13 | +8 | 19 |
12. Newcastle | 13 | 5 | 3 | 5 | 17–22 | –5 | 18 |
13. Crystal Palace | 14 | 5 | 3 | 6 | 19–25 | –6 | 18 |
14. Leeds United | 13 | 5 | 2 | 6 | 22–24 | –2 | 17 |
15. Arsenal | 14 | 4 | 2 | 8 | 12–18 | –6 | 14 |
16. Brighton & Hove Albion | 14 | 2 | 6 | 6 | 16–22 | –6 | 12 |
17. Fulham | 14 | 2 | 4 | 8 | 13–23 | –10 | 10 |
18. Burnley | 12 | 2 | 4 | 6 | 6–18 | –12 | 10 |
19. West Brom | 13 | 1 | 4 | 8 | 10–26 | –16 | 7 |
20. Sheffield United | 14 | – | 2 | 12 | 8–25 | –17 | 2 |
PERCRŐL PERCRE

90+4. Kane beadása sem jó.
90+2. 8 és 17 kísérlet a csapatok neve mellett.
90. Négy perc a ráadás.



82. Vardy került helyzetbe, de lövését blokkolták.

81. Kane került nagy helyzetbe, centerezése után viszont véd a kapus.

78. Barnes esett el védője mellett a 16-oson belül, nincs büntető.
73. Bale szabadrúgása jócskán fölé.


69. Maddison lövése került e la kaput.
66. Lucas Moura beadását Kane csúsztatta levegőbe, de beadásnak és kapura is rossz lett.




59. Aurier beadása után Reguilón fejelte vissza a labdát, majd reklamált büntetőt.
56. Vardy harcolt ki szögletet. Bale szabadít fel.



46. Maddisonlövését Lloris védi.


Bale érkezik a pályára, Ndombelé nem jön vissza.
ITT A FÉLIDŐ VÉGI ESET!



45+2. Hoppá, VAR-ozunk.
45+2. Aurier lökete arrébb Fofanát a 16-os bal sarkán belül, de nincs büntető itt sem.
45. Egy perc a ráadás.
44. Albrighton20 méteres, megpattanó lövésére vetődve érkezik Lloris.
42. Megint Kane fejel, ez most kevésbé veszélyes.
42. Aurier jobb oldali beadása Castagne kezéről pattant ki, nincs büntető, van szöglet.

40. Szon visszafejelt labdáját Lo Celso próbálta kapura lőni, de a védők közbe szóltak.

33. Spurs-szabadrúgás jöhet veszélyes helyről.
32. Szon tekerése után mentenek a védők.

31. Maddison szöglete után megy a kontra, de nincs ziccer, csak szöglet itt is.
30. Castagne beadását szögletre vágják.
28. Ahogyan Vardy centerezése is Albrightonnak.
26. Barnes tört be a 16-oson belülre, sarkazása viszont pontatlan.
23. A félidő felénél a kapura lövések száma 0–5.
20. Albrighton beadását Vardy elől mentették szögletre.
19. Barnes lövésébe Lo Celso állt bele.
17. Maddison elől hátráltak be a védők, 22 méterről a bal felső fölé lőtt.
15. Kane lekészítése után Szon centerezése hosszú volt Ndombelének. Amúgy meg les volt.
14. Maddison a hosszúra ívelt, onnan középre fejelték, Vardyig jut a labda, visszalőtt labdája viszont Llorishoz pattant.
13. Höjbjerg szabálytalankodott a 16-os jobb oldala mellett.
12. Diernek kellett mentenie a saját 16-osán belül.
6. Most a Leicester rúghat szabadrúgást a jobb oldalról. Maddison tekerését Fofana fejelte jócskán fölé.
4. Szon most jobbról ível középre szabadrúgást, veszélytelenül.
2. Szon beívelt szabadrúgását Dier már nem tudta visszahúzni.
2. Ndombelé maradt lent, de talán folytatni tudja.

ELŐZMÉNYEK
A két csapat óriási csatát vívott öt idénnyel ezelőtt, amikor végül is a világ csodájára a Leicester City meg tudta szerezni a Premier League aranyérmét.
Ebben a kiírásban sem szerepelnek rosszul a felek, a Tottenham múlt héten még listavezető volt, jelenleg 25 ponttal a 3., a Leicester pedig 24-gyel a negyedik – a győztes megelőzi a most második Evertont, a londoniaknak ehhez egy döntetlen is elég lehet (tegyük hozzá, a 23 pontos manchesteriek közül a City 13, a United 12 meccset játszott eddig).
Aligha rajonganak a felek a liverpooli csapatokért, a Tottenham a címvédő Liverpooltól utolsó percben elszenvedett vereséggel bukta el az első helyét múlt héten, a Leicester pedig a belelendülő Evertontól kapott ki otthon 2–0-ra.
A Spurs a legutóbbi három hazai bajnokiját megnyerte riválisa ellen, és mindig eljutott legalább három gólig (3–0, 3–1, 5–4).
