PL: Rooney – kihagyott büntető, belőtt büntető, gólpassz

Vágólapra másolva!
2017.12.18. 22:51
null
Wayne Rooneyről szólt a meccs: volt kihagyott és belőtt büntetője, valamint gólpassza is (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójában az Everton hazai pályán 3–1-re nyert a Swansea City ellen.

Jobban kezdte a mérkőzést a sereghajtó: egy jobb oldali szöglet után Fer talált a kapuba (0–1), de a játékrész végén hiába védett büntetőt Fabianski, Calvert-Lewin ismétlésével szemben már tehetetlen volt (1–1).

Rooneynek ez már a 10. kihagyott büntetője volt a PL-ben, ennél többet csak Alan Shearer rontott, ő 67-ből 11-et nem értékesített.

A 64. percben pedig már a hazaiaknál volt az előny, Sigurdsson 22 méterről, nagyszerűen lőtte ki a kapu bal oldalát (2–1).

Bár sok köze a gólhoz nem volt, Rooneynak ez volt a 103. gólpassza a PL-ben, ezzel Frank Lampardot (102) letaszította az örökranglista képzeletbeli dobogójáról. Ryan Giggs 162-vel zárt, Cesc Fabregas 110-nél jár.

A hajrához érve aztán Rooneynak csak meglett a gólja is – stílusosan büntetőből (bár Fabianski ezen is rajta volt), így 33 büntetőjéből a 23. gólját szerezte meg (3–1).

A gólok



ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Everton–Swansea City 3–1 (Calvert-Lewin 45+2., Sigurdsson 64., Rooney 73. – 11-esből, ill. Fer 35.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 18 17 1 56–12 +44 52
2. Manchester United 18 13 2 3 39–12 +27 41
3. Chelsea 18 12 2 4 32–14 +18 38
4. Liverpool 18 9 7 2 38–20 +18 34
5. Arsenal 18 10 3 5 31–20 +11 33
6. Burnley 18 9 5 4 16–12 +4 32
7. Tottenham 18 9 4 5 31–18 +13 31
8. Leicester City 18 7 5 6 27–26 +1 26
9. Everton 18 7 4 7 24–30 –6 25
10. Watford 18 6 4 8 27–33 –6 22
11. Huddersfield Town 18 6 3 9 16–30 –14 21
12. Southampton 18 4 6 8 17–24 –7 18
13. Brighton & Hove Albion 18 4 6 8 14–23 –9 18
14. Crystal Palace 18 4 5 9 15–28 –13 17
15. West Ham 18 4 5 9 17–32 –15 17
16. Bournemouth 18 4 4 10 15–24 –9 16
17. Stoke City 18 4 4 10 19–39 –20 16
18. Newcastle 18 4 3 11 16–27 –11 15
19. West Bromwich Albion 18 2 8 8 13–24 –11 14
20. Swansea 18 3 3 12 10–25 –15 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik