PL: menesztette a Tottenham az ideiglenes edzőjét

2023.04.24. 19:57
null
Ryan Mason (balra) váltotta Stellinit (jobbra) (Fotó: Getty Images)
A Tottenham vasárnap a szurkolói számára letaglózó 6–1-es vereséget szenvedett a Newcastle United vendégeként – ráadásul a 21. percben már 5–0 állt az eredményjelzőn. A találkozó másnapján aztán Daniel Levy, a klub elnöke közölte, megköszönték az Antonio Conte távozása óta ideiglenes jelleggel a csapatot felkészítő Cristian Stellini munkáját, s helyette Ryan Mason lesz a megbízott edző.

A klub elnöke a Spurs hivatalos honlapján a csapat vasárnapi teljesítményét „teljesen elfogadhatatlannak” nevezte, s mint írta, „megsemmisítő érzés volt látni” a csapat játékát.

„Vizsgálhatjuk, hogy miért történt ami történt, és ugyan, a játékosok, a szakmai vezetőség és a klub vezetése együtt viseli a felelősséget, az végeredményben egy személyben az én vállamon van. Cristian Stellini távozik az edzői csapatból, s helyette azonnali hatállyal Ryan Mason látja el a vezetőedzői feladatokat” – írta Levy a klub hivatalos közleményében.

A 31 éves Ryan Masontől nem idegen a beugrás, két éve éppen Conte kinevezése előtt hét mérkőzésen át már volt a Spurs ideiglenes edzője, akkor hat bajnokin és egy elvesztett Ligakupa-döntőn irányította a Tottenhamet.

Mason már játékosként is a Tottenhamet szolgálta, a klubnál nevelkedett, s ugyan többször is kölcsönadták, a klub színeiben összesen 70 tétmérkőzést játszott, mígnem 2016-ban nyarán megvette a Hull City, majd fél év múlva a Chelsea ellen PL meccsen olyan súlyos koponyatörést szenvedett, hogy be kellett fejeznie a pályafutását.

 

Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
19 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27