PL: Spurs-siker Adebayor-duplával a Southampton ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.22. 16:24
null
Adebayor kétszer is betalált (Fotó: Action Images)
A napokban edzőt váltó Tottenham (André Villas-Boas menedzser helyét ideiglenesen Tim Sherwood vette át) fordulatos mérkőzésen 3–2-re győzött a Southampton ellen idegenben az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A hazaiak szereztek vezetést, de végül a Spurs diadalmaskodott Emmanuel Adebayor duplájának is köszönhetően.

A Southampton a 13. percben megszerezte a vezetést. Adam Lallana középen szépen maga elé engedte a labdát, majd fordulásból 19 méterről laposan a jobb alsóba lőtt úgy, hogy a labda a kapufát is érintve került a hálóba. Lallana ezzel a negyedik bajnoki gólját szerezte meg ebben az idényben, máris túlszárnyalva a legutóbbi szezonban elért három találatát. 1–0

A 25. percben azonban Emmanuel Adebayor egyenlített. A togói futballista megiramodott a félpályától középen, majd kitette a labdát Roberto Soldadóhoz a bal szélre. A spanyol játékos az oldalvonal közeléből középre ívelt, ahol Adebayor néhány méterről a kapásból a kapuba rúgta a labdát. 1–1

Az 54. percben a vezetést is átvette a Tottenham. Szép összjáték után Danny Rose lőtte középre erősen az ötös bal sarkától a labdát, amely Jos Hooiveld lábáról a saját kapujába került. 1–2

Az 59. percben azonban jött a válasz. Az első gólt szerző Lallana ezúttal előkészítő szerepet vállalt: jó indítást kapott a tizenhatos vonalánál a jobb oldalon, és akár lövéssel is próbálkozhatott volna, de ehelyett fantasztikusan passzolt Rickie Lambert elé, aki az üres kapuba lőtt. 2–2

A 64. percben viszont ismét Adebayor villant: a tizenhatoson belül elé került a labda, és rögtön a kapuba lőtt. 2–3

A folytatásban már nem született több gól, így a Tottenham nyerte meg az izgalmas, fordulatos találkozót.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ

Swansea City–Everton 1–2 (Oviedo 70. – öngól, ill. Coleman 66., Barkley 84.)
Southampton–Tottenham Hotspur 2–3 (Lallana 13., Lambert 59., ill. Adebayor 25., 64., Hooiveld 54. – öngól)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00:
Arsenal–Chelsea (Tv: Digi Sport 1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 17 11 3 3 42–19 +23 36
2. Manchester City 17 11 2 4 51–20 +31 35
3. Arsenal 16 11 2 3 33–17 +16 35
4. Chelsea 16 10 3 3 32–18 +14 33
5. Everton 16 8 7 1 27–15 +12 31
6. Newcastle 17 9 3 5 24–22 +2 30
7. Tottenham 17 9 3 5 18–23 –5 30
8. Manchester United 17 8 4 5 28–20 +8 28
9. Southampton 17 6 6 5 22–18 +4 24
10. Stoke City 17 5 6 6 17–21 –4 21
11. Swansea 16 5 5 6 22–21 +1 20
12. Hull City 17 5 5 7 14–20 –6 20
13. Aston Villa 17 5 4 8 17–23 –6 19
14. Norwich City 17 5 4 8 15–29 –14 19
15. Cardiff 17 4 5 8 13–25 –12 17
16. West Bromwich Albion 17 3 7 7 18–23 –5 16
17. West Ham 17 3 5 9 14–22 –8 14
18. Crystal Palace 17 4 1 12 11–27 –16 13
19. Fulham 17 4 1 12 17–34 –17 13
20. Sunderland 17 2 4 11 12–30 –18 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik