PL: a szurkolókat választotta a mérkőzés legjobbjának a Brentford menedzsere

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.08.14. 19:03
null
Thomas Frank: Senki nem felejti el, aki itt volt (Fotó: AFP)
Csapatának szurkolóit választotta a mérkőzés legjobbjának Thomas Frank, a Brentford vezetőedzője, miután házigazdaként 2–0-ra legyőzték az Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokság új idényének péntek esti, első meccsén.

 

„Senki nem felejti el, aki itt volt. Büszke vagyok rá, hogy a részese lehettem. A szurkolók elképesztőek voltak. A hangulat 10/10-esnél is jobb volt” – nyilatkozta az élvonalba 74 év után visszajutott Brentford szakvezetője.

Hozzátette, senkit nem tud kiemelni a játékosai közül, mert mindannyian kiválóan teljesítettek, ezért a drukkereket választja a mérkőzés legjobbjának.

A Brentford az elmúlt évtizedekben több alkalommal is közel állt az első osztályba kerüléshez, de kilencszer is sikertelenül próbálkozott a másodosztály rájátszásában. Bár május végén összejött a feljutás, de a koronavírus-járvány miatt a szurkolók egészen péntekig nem láthatták és nem ünnepelhették meg élőben kedvenc csapatukat.

„Úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet. Tetszett, hogy bátrak voltunk, nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, és próbáltunk játszani. A srácok elképesztőek voltak, sokat futottak, intenzíven játszottak” – magyarázta a dán edző.

Frank elárulta, mivel nagyon hisz a csapatában, csalódást jelentett volna számára, ha nem nyernek, annak ellenére, hogy egy nagyszerű ellenféllel, klasszis játékosokkal találkoztak.

Honfitársa, a második gólt szerző Christian Norgaard valóra vált álomnak nevezte, hogy a Premier League idénynyitóján hazai környezetben legyőzték az Arsenalt.

„Megírni sem lehetett volna ennél jobban” – tette hozzá.

Az Arsenalból betegség miatt hiányzott Pierre-Emerick Aubameyang és Alexandre Lacazette, de Mikel Arteta vezetőedző közölte, nem akar kifogásokat keresni, mert nélkülük is elég jó csapatuk van. Hozzátette, egyelőre nem tudja, hogy két csatára mikor térhet vissza.

Arteta arról is beszélt, a vereség hatására sem gondolják át az átigazolási terveiket, inkább a meglévő futballistáik fejlődésére összpontosítanak.

Az Arsenal csupán nyolcadik lett az előző szezonban, ezért nem jutott ki az európai kupaporondra.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Brentford–Arsenal 2–0
(Sergi Canós 21., Nörgaard 73.)

Legfrissebb hírek

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:45

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47