Newcastle: összejött a legjobb nevű igazolás

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 17:41
Igaz, nem pont ilyen igazolásra számítottak a Newcastle United futballcsapatának szurkolói az átigazolási időszak utolsó óráiban, az biztos, hogy az új szerzemény neve ismerősen cseng majd…

A Newcastle ugyanis hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a mexikói U23-as válogatott Santiago Munózt. szerződtette a mexikói U23-as válogatott Santiago Munózt.

A név pedig nem csoda, ha ismerősen cseng, ugyanis a 2005 októberében megjelenő „Goal!” című filmben Santiago Munez került Mexikóból a Newcastle United együtteséhez, majd futott be fantasztikus karriert.

A vezetőséggel továbbra sem kimondottan elégedett Newcastle drukkerei persze azonnal elkezdtek poénkodni a bejelentés alatt a névvel, és azt is felvetették, a mexikói játékost csak azért szerződtette a csapat, hogy egy kicsit elvonja a figyelmet arról, mekkora bajban is van a klub.


Munóz egyébként 18 hónapra szóló kölcsönszerződést írt alá, és a Newcastle-nek opciója lesz a futballista megvásárlására is.

Legfrissebb hírek

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
1 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
2026.02.04. 22:57

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50
Ezek is érdekelhetik