Fülöp volt a City legjobbja a Tottenham ellen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.05.06. 11:53
null
Fülöp Márton bravúrja Defoe lövésénél (Fotó: Action Images)
A The Timestól Fülöp Márton érdemelte ki a legmagasabb osztályzatot a Manchester Cityből, ám csapata – a magyar kapus remek védései ellenére is – 1–0-ra kikapott a Tottenhamtől az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójából elhalasztott és szerdán bepótolt mérkőzésén, ezzel lemaradt a Bajnokok Ligájáról.

A The Times internetes kiadása szerint a magyar válogatott kapus együttese egyik legjobbja volt a Tottenham Hotspur ellen, 7-es osztályzatot kapott, amit rajta kívül még az argentin Carlos Tevez érdemelt ki a Manchester Cityből.

A lap beszámolója szerint a Sunderlandtől kölcsönben szereplő Fülöp óriási bravúrt mutatott be az 57. percben, amikor Defoe lövését hárította.

A City éppen a legnagyobb riválisától kapott ki, ugyanis a negyedik londoniak sikerükkel négy pontra növelték előnyüket az ötödik manchesteriekkel szemben, és mivel már csak egy forduló van hátra a Premier League-ből, eldőlt, hogy a Chelsea, Manchester United, Arsenal hármas mellett a Tottenham indulhat a legrangosabb európai kupasorozat következő kiírásában.

A mérkőzés után a Citynél a szezon közben kinevezett menedzser, Roberto Mancini értékelte eddigi manchesteri munkáját, és beszélt a jövőjéről is.

„Azt hiszem, maradni fogok, miért ne? Együtt dolgoztunk, együtt fejlődtünk, persze, hogy maradni akarok. Itt akarok címeket nyerni. Négy vagy öt hónapja dolgozok itt. Ha házat építünk, akkor nem a tetővel kezdjük, először az alapokat rakjuk le. Keményen dolgoztunk, leraktuk az alapokat, már nincs messze a tető. Nem vagyok varázsló. Ha nem végzünk az első négyben, az a futball része, ettől függetlenül jó munkát végeztünk" – nyilatkozta a mérkőzés után Roberto Mancini.

FÜLÖP PARÁDÉS VÉDÉSEKET MUTATOTT BE
 

 

A City az utolsó fordulóban vasárnap a West Ham vendégeként fejezi be a szezont.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA 
  1. Chelsea 37 26 5 6 95–32 +63  83
  2. Manchester United 37 26 4 7 82–28 +54  82
  3. Arsenal 37 22 6 9 79–41 +38  72
  4. Tottenham 37 21 7 9 65–37 +28  70
  5. Manchester City 37 18 12 7 72–44 +28  66
  6. Aston Villa 37 17 13 7 52–38 +14  64
  7. Liverpool 37 18 8 11 61–35 +26  62
  8. Everton 37 15 13 9 59–49 +10  58
  9. Birmingham 37 13 11 13 37–45 –8  50
10. Stoke City 37 11 14 12 34–44 –10  47
11. Blackburn 37 12 11 14 40–55 –15  47
12. Fulham 37 12 10 15 39–42 –3  46
13. Sunderland 37 11 11 15 47–54 –7  44
14. Bolton 37 9 9 19 40–66 –26  36
15. Wigan 37 9 9 19 37–71 –34  36
16. Wolverhampton 37 8 11 18 30–55 –25  35
17. West Ham 37 8 10 19 46–65 –19  34
18. Hull City 37 6 11 20 34–75 –41  29
19. Burnley 37 7 6 24 38–80 –42  27
20. Portsmouth 37 7 7 23 34–65 –31  19
* A Portsmouth csapatától 9 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik