Fülöp is a Manchester City kívánságlistáján

2010.04.26. 17:42
null
Fülöp Mártont (balra) angol élvonalbeli tapasztalata ideális célponttá teszi a City számára (Fotó: Action Images)
Amit kora délutáni hírünkben találgatásként fogalmaztunk meg, immár téma a brit médiában is: az angol Guardian című lap úgy tudja, hogy a Shay Given sérülése miatt kapushiánnyal küzdő Manchester City labdarúgócsapata szeretné kölcsönvenni Fülöp Mártont, a Sunderlandnél mellőzött magyar kapust.

A brit lap emlékeztet rá: Fülöp Márton csupán harmadik a sunderlandi kapusrangsorban, viszonya nem túl jó Steve Bruce menedzserrel, így – tekintetbe véve tapasztalatát – kézenfekvő célpontja lehet a gyorsan kapust igénylő kluboknak, így most a Manchester Citynek.

 FÜLÖPÖT MÉG NEM KERESTÉK

A válogatott kapus a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, szívesen állna a City rendelkezésére. „Hivatalosan nem tudom megerősíteni az érdeklődést, mert hozzám semmilyen megkeresés nem jutott el. Mindenesetre, ha a hír igaz, akkor nagyon szívesen, játékra éhesen állok a manchesteriek rendelkezésére. Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú klubnál egyáltalán szóba került a nevem" – nyilatkozta Fülöp Márton.

 

A Guardian szerint Roberto Mancini csapata az idény végéig szeretné kölcsönvenni a 26 esztendős magyar kapust.

Az angol Futballszövetség (FA) megengedi a csapatoknak, hogy „vészhelyzetben" rövid távú kölcsönnel pótolják a kiesőket, így került például Gulácsi Péter a Tranmere-hez.

A Guardian úgy tudja, a City a szükséges orvosi igazolásokkal már engedélyért folyamodott az FA-hez.

Shay Given nem játszhat már a szezonban az Arsenal elleni mérkőzésen elszenvedett vállsérülése miatt, Stuart Taylor szintén kiesett, Joe Hart a Birminghamnél van kölcsönben, így aztán csak a fiatal feröeri Gunnar Nielsen bevethető. Hart ideális megoldás lenne, de a szerződésben „nem visszahívható" kikötés van, így a Man. Citynek új (és Premier League-rutint szerzett) kapus kell a hátralevő bajnokikra.

A City valószínűleg a lelátóra szoruló, illetve harmadik számú kapusok között nézhet szét elsősorban: a tapasztalt kapuvédők közül Fülöp mellett Richard Kingson (Wigan) és a „kékeknél" már megforduló Carlo Nash (Everton) sem kap lehetőséget jelenlegi klubjában.

Legfrissebb hírek

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
17 órája

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17