Chelsea: kétmilliárd feletti brit ajánlat, élesedik a versenyfutás

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.03.23. 14:05
null
Fotó: AFP
Angliai sajtóhírek szerint Nick Candy javított ajánlatán, és az általa vezetett Blue Football Consortium már legalább 2.5 milliárd fontot szánna a Chelsea FC megvásárlására. A lehetséges vásárlók körének szűkítése akár órákon belül megtörténhet.

 

A The Guardian már a múlt héten arról írt, hogy Nick Candy célja összekalapozni a 2.5 milliárdos összeget. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó angol üzletember eredetileg kétmilliárd fontos ajánlatról értesítette az eladást felügyelő The Raine Groupot, ám a Sky Sports úgy tudja, hogy egy újabb dél-koreai befektető bevonásával ezt jelentősen megemelte – egyes sajtóhírek szerint 2.5 milliárd font fölé.

A pályázata brit központúságát hangsúlyozó Candy célja az, hogy az általa biztosított pénzügyi háttérre támaszkodva „visszaadják a klubot a szurkolóknak”, azaz lehetővé tegyék a minél szélesebb részvényesi kör kialakítását.

A Sky Sports értesülése szerint hat ajánlat érkezett a Chelsea FC megvásárlására, köztük az amerikai Ricketts családé, amelynek tagjai sürgősen Angliába utaztak, hogy eloszlassák a klub meghatározó részvényeseinek, szurkolói csoportjainak – és közvetve a végső ajánlati listát összeállítók – aggodalmait a pénzügyi erejüket, valamint az általuk vallott társadalmi, politikai értékeket illetően.

A The Raine Group szándéka az, hogy a végső listán négy, minden szempontból megfelelő vételi ajánlat szerepeljen – a névsor véglegesítésének bejelentése akár órákon belül megtörténhet, de a hét végéig mindenképp megtörténik. A tervek szerint a klub egy hónapon belül gazdát cserél.

Mint ismert, Roman Abramovics, a BL-címvédő Chelsea FC orosz tulajdonosa azt követően döntött a klub eladásáról, hogy Angliában is súlyos pénzügyi szankciókat vezettek be orosz gazdasági és politikai szereplők ellen Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt.

Nick Candy (középen) a Chelsea egyik márciusi mérkőzésén (Fotó: AFP)
Nick Candy (középen) a Chelsea egyik márciusi mérkőzésén (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik