A Liverpool győzelmi sorozata folytatódott az Arsenal ellen

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.16. 21:00
null
Jota szerezte az első gólt (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójából mára halasztott mérkőzésen a Liverpool 2–0-ra legyőzte idegenben az Arsenalt.



ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Arsenal–Liverpool 0–2

London, Emirates Stadion. Vezette:Andre Marriner
ARSENAL:Ramsdale – Cédric, B. White, Gabriel, Tierney – Partey, Xhaka – Saka (Pépé, 74.), Ödegaard (Smith Rowe, 67.), Martinelli – Lacazette (Nketiah, 80.). Menedzser: Mikel Arteta
LIVERPOOL:Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson – J. Henderson, Fabinho, Thiago (C. Jones, 90.) – L. Díaz (Szalah, 56.), Mané, Jota (Firmino, 56.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Jota (54.), Firmino (62.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első félidő óriási taktikai csatát hozott. Az első percekben a Liverpool volt az aktívabb, és úgy általában is magasabban védekezett. A kőkemény mezőnyharc mellett nem volt túl sok lehetőségük a csapatoknak a gólszerzésre. Xhaka és Cédric lövése nem sikerült, mint ahogy Manéé sem, aki az első játékrész utolsó másodperceiben került ziccerbe, de szintén elrontotta a lövést.

A második félidőben már jobban érvényesült a Liverpool akarata, habár az első percek nem ezt vetítették előre. A vendégek védelme nagyot hibázott, de Ödegaard nem tudta kihasználni a ziccerét, és az egyébként remekül játszó Martinelli sem tudott a kapuba találni.

Aztán a Pool nyolc perc alatt lerendezte a találkozót. Az 54. percben előbb Diogo Jota, majd a 62. percben a csereként beállt Roberto Firmino is gólt szerzett.

0–1, Jota

0–2, Firmino

Bár ezek után is megvolt az Arsenal lehetősége a gólra, de a hazaiaknak semmi sem sikerült. A vége maradt 0–2, a londoniak győzelmi sorozata véget ért, ám a Klopp-csapat már sorozatban kilenc sikernél jár, és egy pontra megközelítette a Manchester Cityt a tabellán.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City29224368–18+5070
2. Liverpool29216275–20+5569
3. Chelsea28178357–19+3859
4. Arsenal27163843–31+1251
5. Manchester United29148748–40 +850
6. West Ham29146948–36+1248
7. Tottenham281531044–35 +948
8. Wolverhampton291441129–23 +646
9. Aston Villa281131441–39 +236
10. Southampton298111036–45 –935
11. Crystal Palace29713939–38 +134
12. Leicester City26961140–45 –533
13. Brighton & Hove Albion297121026–36–1033
14. Newcastle287101132–48–1631
15. Brentford29861532–45–1330
16. Leeds United29681531–65–3426
17. Everton26641628–47–1922
18. Watford29641929–55–2622
19. Burnley273121222–38–1621
20. Norwich City29452018–63–4517

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: vége a mérkőzésnek!

Három percet hosszabbít a játékvezető.

90. perc: Thiago helyén Curtis Jones folytatja.

88. perc: Martinelli nagyon közel jár a gólszerzéshez, de Xhaka passza után hiába csavar gyönyörűen a bal oldalon tíz méterről, pár centivel mellé megy.

87. perc: Cédric ível be egy szabadrúgást, de könnyedén kifejelik a védők.

80. perc: Lacazette helyén Nketiah.

80. perc: Robertson ível Szalah felé, nagyon magas, az egyiptomi nem éri el.

74. perc: Saka le, Pépé be.

74. perc: Martinelli akciózik ismét a bal oldalon, de a Pool-védelme a helyén.

69. perc: Smith Rowe lövését blokkolják.

67. perc: Ödegaard jön le, Smith Rowe megy be.

63. perc: Firmino túlságosan örült a góljának, sárgát kap érte.

62. perc: már kettővel vezet a Liverpool! Robertson szerzi meg a labdát, középre passzol, Firmino remek mozdulattal lő a kapuba. 0–2


59. perc: Szalah lő távolról, nem talál kaput.

56. perc: Díaz és Jota lejön, Szalah és Firmino folytatja.

54. perc: vezet a Liverpool! Thiago ugratja ki remekül Jotát, aki kissé éles szögből a hazaiak kapujába lő tíz méterről, Ramsdale csak beleér a labdába. 0–1


50. perc: nagyot hibázik a Liverpool védelme, Lacazette szerzi meg a labdát, majd visszapasszol, de Ödegaard nem tudja a hálóba bombázni a labdát, Alisson bravúrral szögletre üti.

49. perc: Martinelli egymaga megy át a vendégek védelmén a bal oldalon, ám hiába a nagyszerű cselek, a középre adott labda az ellenfélhez megy.

46. perc: végre a kapuba jut a labda. Az a baj, hogy Henderson remek passza után Mané hiába lő a hálóba, lesről indult.

Nem volt csere a szünetben.

Elkezdődött a második félidő!

Vége az első félidőnek!

45. perc: Mané kap káprázatos labdát Alexander-Arnoldtól, le is kezeli, de a lövése már nem sikerül, messze elkerüli a kaput. Pedig már csak Ramsdale volt vele szemben.

41. perc: Alexander-Arnold ível középre Jota irányába, de a védelem nem hagyja, hogy megszerezze.

37. perc: lendületes Arsenal-támadás, de Martinelli nem bír a védőkkel, Xhaka meg rosszul ível a túloldalra Sakához.

Szakad az eső az Emiratesben.

33. perc: Xhaka teljesen szabadon lőhet kapura 25 méterről, de nem sikerül, a labda messze elkerüli a kaput. Kevés ilyen lehetőség lesz.

28. perc: nagy csata folyik a mezőnyben az utóbbi percekben, a kapuk nem forognak veszélyben.

23. perc: Cédric lő 23 méterről, de nem találja el jól, a labda a kapu bal oldala mellett kigurul.

21. perc: Saka ugrik ki teljesen egyedül, de Alisson résen van, és megszerzi előle a labdát.

18. perc: Alexander-Arnold kap remek labdát a jobb oldalon, veszélyes lehetne a támadás, de a beadása nem sikerül.

15. perc: Martinelli meg el a bal oldalon, bead, de Robertson jól lép közbe.

9. perc: Saka beadása után Martinelli kapásból lő, de nem jól találja el a labdát. De az is lehet, hogy passzolni akart.

7. perc: letámad a Liverpool, de az Arsenal játékosai egyelőre hibátlanul passzolgatnak.

Bő két perc alatt a Pool három szögletet végezhetett el.

2. perc: Van Dijk fejel középről a szöglet után, Ramsdale szépen véd.

Az első néhány perc a Liverpoolé.

1. perc: Alexander-Arnold ível középre, de nem veszélyes.

Elkezdődött a mérkőzés!

A mérkőzés 21.15-kor kezdődik.

ELŐZMÉNYEK

A mérkőzés előtt a Liverpool a második helyen állt a tabellán 66 ponttal, négy pontoshátrányban a listavezetőManchester Cityhezképest, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszva. Az Arsenal 51 pontja a negyedik pozíciót jelentette, de a londoniak kettővel kevesebbszerléptek pályára.

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a sajtótájékoztatón: – Kemény este elé nézünk, de már nagyon várjuk. Különösen én. Mikel hihetetlen munkát végez az Arsenallal, a fejlődésük hétről hétre, hónapról hónapra látható. Mély benyomást tesz rám. Készen állunk a meccsre.

Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere a sajtótájékoztatón: – Az egyik legjobb angliai csapattal találkozunk, és a legjobbunkat kell nyújtanunk, hogy legyőzzük. Olyan együttessel játszunk, amely a játék minden egyes elemében dominál. Amikor ez történik, akkor a legjobbadat kell nyújtanod.

A Liverpool megnyerte a legutóbbi nyolc bajnokiját, 21 gólt szerezve és mindössze kettőt kapva. Ez a 2020 februárjában véget érő 18 meccses győzelmi sorozat óta a leghosszabb.

Mindent egybevetve az Arsenal jó formában fogadhatja a vendégeket, sorozatban a hatodik bajnokiját nyerheti meg. Ez a csapat legjobb szériája Unai Emery 2018-as hetes győzelmi sorozata óta.

A legutóbbi 18, Liverpool elleni meccsből az Arsenal csupán egyet nyert meg nyolc döntetlen és kilenc vereség mellett. Ráadásul a legutóbbi öt találkozón egy gólt sem szereztek.

AZ ÁLLÁS A MÉRKŐZÉS ELŐTT
1. Manchester City29224368–18+5070
2. Liverpool28206273–20+5366
3. Chelsea28178357–19+3859
4. Arsenal26163743–29+1451
5. Manchester United29148748–40+850
6. West Ham29146948–36+1248
7. Wolverhampton291441129–23+646
8. Tottenham271431042–35+745
9. Aston Villa281131441–39+236
10. Southampton298111036–45–935
11. Crystal Palace29713939–38+134
12. Leicester City26961140–45–533
13. Brighton & Hove Albion28712926–34–833
14. Newcastle287101132–48–1631
15. Brentford29861532–45–1330
16. Leeds United29681531–65–3426
17. Everton26641628–47–1922
18. Watford29641929–55–2622
19. Burnley273121222–38–1621
20. Norwich City29452018–63–4517
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik