Kerkez Milos: Ha nincs meg a három pont, nem sokat ér a gólom

Danny Welbeck vezető gólját ugyan kiegyenlítette Kerkez Milos az első fél óra végén, ám a korábbi angol válogatott támadó szünet után ismét eredményes volt, így a Brighton otthon tartotta a három pontot a Liverpool ellen.
Kerkez némileg csalódottan nyilatkozott a vereség után a Liverpool hivatalos honlapjának.
„Jól játszottak, több lehetőségük volt. Mi viszont nem alakítottunk ki annyi helyzetet, amennyit szerettünk volna, nagyon nehéz dolgunk volt. Nálunk több emberen látszott a fáradtság, de a Brighton érdemeiből ez semmit nem von le.”
A magyar válogatott védő beszélt a sorozatterhelésről is.
„Nem szeretem ezt a kifogást. Tudjuk, hogy állunk a Premier League-ben, és azt is tudjuk, hogy továbbra is keményen kell dolgoznunk. Persze a több pihenő miatt volt némi előnye a Brightonnak, de nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem tudtunk nyerni.”
Kerkez ezután kitért a góljára.
„Hátrakerült a labda Giorgi Mamardasvilihez, én pedig az indításnál elindultam. Tudtam, hogy Lewis Dunk hazafejelné a labdát, így futottam tovább. Tényleg hátra is tette, részemről meg nem volt rossz befejezés. Ám ha nincs meg a három pont, nem sokat ér a gólom.”
Kerkez azzal fejezte be az interjút, hogy több fontos meccs vár még rájuk a válogatott szünet után, hiszen játszanak a Manchester Cityvel, a PSG-vel és a két meccs között a Fulhammel is.
ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Liverpool FC 2–1
Brighton. Vezette: D. England
Brighton: Verbruggen – Wieffer, Van Hecke, Dunk, Kadioglu – Milner (Baleba, 76.), Gross – D. Gómez (Veltman, 90+2.), Hinshelwood (Ayari, 83.) , Minteh (Mitoma, 76.) – Welbeck (Rutter, 83). Menedzser: Fabian Hurzeler
Liverpool: Mamardasvili – Frimpong (Ngumoha, 63.), Konaté (Chiesa, 77.), Van Dijk, Kerkez (Robertson, 76.)– Gravenberch, A. Mac Allister – Wirtz, Szoboszlai, Gakpo – Ekitiké (Jones, 8.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Welbeck (14., 56.), ill. Kerkez (30.)








