Tíz év után távozik a West Ham támadója – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2025.08.07. 13:05
null
Michail Antonióra sokáig emlékezni fognak a West Ham szurkolói (Fotó: Getty Images)
Véget ért egy korszak a West Ham Unitednél: a klub hivatalosan bejelentette, hogy Michail Antonio nem hosszabbítja meg lejárt szerződését, így távozik a csapattól.

A 35 éves jamaicai válogatott csatár 2015 szeptemberében érkezett a Nottingham Foresttől, és az elmúlt tíz évben a londoniak ikonikus játékosává nőtte ki magát. Michail Antonio 323 tétmérkőzésen játszott a a WHU-ban, ezalatt 83 gólt szerzett – a bajnokságban 68-at, amivel a West Ham United történetének legeredményesebb Premier League-játékosa lett.

Pályafutása egyik csúcspontja a 2023-as Európa-konferencialiga megnyerése volt, amikor a West Ham hosszú, 43 éves trófeaínséget tört meg. Antonio ebben a menetelésben is kulcsszerepet játszott.


A csatár karrierjét azonban nemcsak sikerek, hanem súlyos megpróbáltatások is kísérték. 2024 decemberében közúti balesetet szenvedett, amelynek következtében komoly sérülésekkel kellett megküzdenie. Sokan kételkedtek benne, hogy valaha visszatérhet még a pályára – ő azonban rácáfolt mindenre. Fáradhatatlan munkával tért vissza, és idén júniusban már újra pályára lépett: csereként beállva Jamaicát erősítette az Arany-kupán, majd a West Ham U21-es csapatának egyik felkészülési meccsén 45 perc alatt két gólt szerzett.

A klub közleményében kiemelte, hogy Antonio nemcsak játékosként, hanem emberként is példakép marad a West Ham családjában. A rehabilitációjában továbbra is minden támogatást megkap az egyesülettől, és folynak a tárgyalások arról is, hogy a jövőben más szerepkörben – akár mentorként – segítse a fiatalokat és a klubot.

 

Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
19 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
31 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50