A Crystal Palace elvette a Brighton hazai veretlenségét

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2024.12.15. 16:58
A Brighton először kapott ki hazai pályán (fotó: Getty Images)
A Crystal Palace 3–1-re győzött a Brighton vendégeként a Premier League 16. fordulójában.

Diego Gómez, a Brighton új szerzeménye is megtekintette jövőbeni csapata Crystal Palace elleni bajnokiját. Joggal reménykedhetett győzelemben, hiszen a brightoniak ősszel még veretlenek hazai pályán.

Azonban a Crystal Palace-t sem lehetett leírni, a londoniak kezdtek kiegyenesedni az elmúlt hetekben: négy meccsen hat pontot szereztek, pedig játszottak az Aston Villával, a Newcastle Uniteddel és a Manchester Cityvel is.

Az első fél óra vége előtt a vendégek szereztek vezetést, egy jobbról érkező szöglet után Trevoh Chalobah elé került a labda, s az előrehúzódó védő közelről a kapuba bombázott (0–1).

Támadásban maradt a Palace, hat perccel később Tariq Lamptey számolt el csúnyán egy előreívelést, Tyrick Mitchell balról középre ívelte a labdát, az ötös túloldalán érkezett Ismaila Sarr, és a hálóba fejelt (0–2).

Fabian Hürzeler komoly fejmosásban részesíthette játékosait, hiszen szünet után egy sokkal jobb Brighton tért vissza a pályára. A hazaiak komoly mezőnyfölényben voltak, beszorították a Palace-t, de a kapuba nem tudtak betalálni. A vendégek szünet után sokáig nem voltak veszélyesek, de így is növelhették volna az előnyüket, Pervis Estupinán ugyanis majdnem bevette a saját kapuját, szerencséjére Bart Verbruggen kapus menteni tudott.

A 82. percben Eddie Nketiah Sarr elé csúsztatta a labdát, s a vendégek hetese higgadtan a bal sarokba gurított, eldöntve a mérkőzést (0–3). Öt perccel később egy szöglet utáni kavarodásnál megpróbáltak felszabadítani a londoniak, de a labda Marc Guéhit találta el, akiről a saját kapujába pattant (1–3).

A Crystal Palace azonban így is megnyerte a mérkőzést, sorozatban ötödször nem talált legyőzőre, ráadásul elvette a Brighton hazai veretlenségét is.

FÉRFI LABDARÚGÁS
Premier League, 16. forduló
Brighton–Crystal Palace 1–3 (Guéhi 87. – öngól, ill. Chalobah 27., Sarr 33., 82.)
Vasárnap játsszák:
17.30: Manchester City–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: Chelsea–Brentford (Tv: Spíler1)
20.00: Southampton–Tottenham Hotspur
Szombaton játszották:
Arsenal–Everton 0–0
Newcastle United–Leicester City 4–0 (Murphy 30., 60., Bruno Guimaraes 47., Isak 50.)
Wolverhampton Wanderers–Ipswich Town 1–2 (Cunha 72., ill. Doherty 15. – öngól, Taylor 90+4.)
Liverpool–Fulham 2–2 (Gakpo 47., Diogo Jota 86., ill. A. Pereira 11., R. Muniz 76.)
Nottingham Forest–Aston Villa 2–1 (Milenkovics 87., Elanga 90+3., ill. Durán 63.)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Liverpool15113131–13+1836
  2. Chelsea1594235–18+1731
  3. Arsenal1686229–15+1430
  4. Nottingham Forest1684421–19+228
  5. Manchester City1583427–21+627
  6. Aston Villa1674524–25–125
  7. Bournemouth1573523–20+324
  8. Fulham1666424–22+224
  9. Brighton1666426–25+124
10. Brentford1572631–28+323
11. Newcastle1665523–21+223
12. Tottenham1562731–19+1220
13. Manchester United1554619–18+119
14. West Ham1553720–28–818
15. Crystal Palace1637617–21–416
16. Everton1536614–21–715
17. Leicester City1635821–34–1314
18. Ipswich Town1626816–28–1212
19. Wolverhampton16231124–40–169
20. Southampton15121211–31–205

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
7 órája

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
13 órája

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
19 órája

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
19 órája

A történelmi gólt szerző Ismaila Sarr: A rekorddöntés szép dolog, de ez csak bónusz

Európa-konferencialiga
22 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2026.04.30. 23:04

Nyáron elhagyja a Manchester Cityt a 87-szeres angol válogatott játékos

Angol labdarúgás
2026.04.28. 17:08

Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

Angol labdarúgás
2026.04.28. 09:06
Ezek is érdekelhetik