Liverpool: klikkesedés szinte kizárva – Szoboszlai igazán nemzetközi csapathoz érkezett

2023.07.14. 13:23
null
Szoboszlai Dominik igazán nemzetközi kerethez csatlakozott Liverpoolban (Fotó: Getty Images)
Igazán nemzetközi keretnek lett tagja magyar átigazolási rekordot jelentő 70 millió euróért a német RB Leipzigtől az angol élvonalbeli Liverpoolhoz szerződő Szoboszlai Dominik, ugyanis Jürgen Klopp 24 fős keretében – a kettős állampolgárságokat is beleértve – összesen 21 nemzet képviselteti magát.

 

A Liverpool keretében jelenleg hat angol szerepel: a szaúdi Al-Ettifakkal szóba hozott Jordan Henderson mellett Trent Alexander-Arnold, Curtis Jones, Harvey Elliott, Nathaniel Phillips és Joe Gomez, ám utóbbi kettős állampolgársággal is rendelkezik, hiszen gambiai is.

A második legtöbb játékossal a brazilok és a spanyolok „rendelkeznek” a keretben, a dél-amerikaiakat képviseli Alisson mellett az Al-Ittihaddal szóba hozott Fabinho és a spanyol-brazil, Thiago Alcantara, aki mellett még egy kettős állampolgárságú spanyol szerepel a csapatban, a szerb felmenőkkel is rendelkező Stefan Bajcetic, a cserekapus, Adrián pedig csak spanyol állampolgár.

Két labdarúgó szerepel Liverpoolban Hollandiából, de Virgil van Dijk suriname-i, Cody Gakpo pedig togói állampolgársággal is rendelkezik, rajtuk kívül pedig Ibrahima Konaté francia-mali, Joël Matip ghánai-német, Alexis Mac Allister argentin-olasz kettős állampolgár.

Mellettük még ír (Caoimhín Kelleher), skót (Andrew Robertson), görög (Kosztasz Cimikasz), kolumbiai (Luis Díaz), portugál (Diogo Jota), egyiptomi (Mohamed Szalah), uruguayi (Darwin Núnez) is szerepel a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik mellett – azaz összesen 21 nemzetet képviselnek a Liverpool labdarúgói.

Ráadásul ez nemrég csökkent a guineai Naby Keita miatt, de a Liverpool által kiszemelt, a Southamptonnal a Premier League-ből kieső belga Roméo Lavia érkezésével eggyel emelkedhet is.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2 órája

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55