Liverpool: Virgil van Dijk szerződést hosszabbított – hivatalos

V. Á.V. Á.
2021.08.13. 11:38
null
Virgil van Dijk 2018 januárja óta erősíti a Liverpoolt (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool a hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2025-ig meghosszabbította holland válogatott védője, Virgil van Dijk szerződését.


A 30 éves védő 2018 januárjában a Southamptontól érkezett a Liverpoolhoz, azóta 130 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett a klub színeiben. A Bajnokok Ligája mellett a Premier League-ben is a csúcsra ért az együttessel.

„Az eddig befektetett kemény munka folytatódik, már alig várom, hogy mit hoz a jövő a Liverpoolnál. Nagyon boldog és büszke vagyok” – nyilatkozta Van Dijk a megállapodás aláírását követően a klub honlapján.

A világklasszis játékos az előző évad nagy részét kihagyta, miután októberben megműtötték a térdét, jelenleg azon dolgozik, hogy minél hamarabb visszanyerje a formáját. A 38-szoros holland válogatott futballista ennek kapcsán elmondta, hogy készen áll a hétvégi bajnoki rajtra.

A Liverpool szombaton a Norwich vendége lesz a Premier League 2021–2022-es idényének első fordulójában.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
Tegnap, 9:55

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00
Ezek is érdekelhetik