PL: koronásan érkezett meg a Palace-hoz az örök kapusígéret

K. T. I.K. T. I.
2020.10.23. 21:10
null
Jack Butland elkapta a koronavírust (Fotó: AFP)
A ma már 27 éves Jack Butland 1.1 millió fontért cserébe hagyta el a másodosztályú Stoke Cityt. Ám hiába mondhatja magát már egy hete a Crystal Palace játékosának, még egyetlen edzésen sem vett részt új csapatában. Ennek okát Roy Hodgson árulta el a hétvégét felvezető sajtótájékoztatón.

 

Mint az agg mester kijelentette, még csak nem is találkozhattak személyesen a szerződéskötés óta.

„Még csak nem is láttuk őt személyesen, mert pozitív lett a koronavírustesztje. Itt van Londonban, de egyszerűen hotelszobájában ragadt, el tudom képzelni, mennyire rossz érzés lehet ez számára” – idézte a PL-mezőny legidősebb menedzserét a goal.com.

Butland a 2012-es Európa-bajnokság előtt robbant be a köztudatba, amikor sérülések miatt váratlanul bekerült az angol felnőttválogatott keretébe a lengyel-ukrán tornát megelőzően, mindezt úgy, hogy a másodosztályú Birmingham City kapusa volt, és még ott sem számított kezdőnek.

Anno olyan csapatokat emlegettek vele kapcsolatban, mint a Manchester United vagy a Tottenham, ám 2013-ban mégis inkább a Stoke City ajánlatát fogadta el. A Stoke-nál 2015 őszére vált alapemberré, de sok öröme nem lehetett ebben, egy évvel később súlyos bokasérülést szenvedett, majd újabb egy idény elteltével ki is esett a PL-ből.

Az egykori csodatini már 27 éves, az angol válogatottban kilenc meccse van, s ebből csak kettő volt tétmeccs.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
11 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32