Anglia: az MU-val BL-győztes csatár megtanult együtt élni a gyógyszerekkel

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 15:54
null
Andy Cole a nehéz helyzetben is igyekszik megőrizni pozitív szemléletét (Fotó: AFP)
A Manchester Uniteddel BL-győztes korábbi csatár, Andy Cole évek óta küzd a vesebetegségével, 2017-es műtétjét követően megtanult együtt élni a gyógyszerekkel.

 

Andy Cole élete a folyamatos küzdelemről szól. A 48 esztendős korábbi csatár súlyos betegsége miatt veseátültetésen esett át 2017 áprilisában.

Pályafutása során megfordult többek között a Newcastle Unitedben, a Blackburn Roversben és a Fulhamben is, pályafutása legnagyobb sikereit azonban a „vörös ördögökkel” aratta, többek között Bajnokok Ligáját és öt bajnoki címet nyert velük. A Manchester United egykori klasszisa a The Guardiannek nyilatkozott.

„Folyamatosan harcolok, de már többször megfordult a fejemben, hogy feladom. A legfontosabb talán, hogy még mindig élek. Az emberek nem értik meg a transzplantált betegeket, csupán rájuk néznek, és megjegyzik, hogy milyen jól tartják magukat. Az igazság valójában az, hogy idővel megtanultam együtt élni a gyógyszerekkel és a különböző kezelési módszerekkel.”

Andy Cole azonban nem adja fel, és a vesebetegek megsegítését szolgáló alapítványával arra törekszik, hogy javítson a jelenlegi helyzeten. A koronavírus-járvány idején még nehezebben boldogulnak a mindennapos ellátására szoruló páciensek.

„Egyik nap még jól vagyok, aztán másnap már ki sem bírok kászálódni az ágyból – folytatta Andy Cole. – A magányosság és a csendesség a legrosszabb, elszigetelve a világtól folyamatosan töprengek. Néhány napra csupán homályosan tekintek vissza. Ilyenkor azt kérdezem: mikor lesz már ennek vége? Meddig lehet még bírni? A barátaim persze támogatnak, hogy a legutóbbi tizennyolc hónapban csodálatosan haladt a felépülésem.”

A labdarúgás követése jelenti a menekvést a problémák elől. Szimpatizál a Liverpoollal, és igazságtalannak tartaná, ha a járvány miatt nem lehetne bajnok Jürgen Klopp együttese.

„Megszoktam a jelenlegi életemet, olyan, mintha hullámvasúton ülnék – zárja gondolatait. – Igyekszem erőt meríteni az apró örömökből. Csak akkor győzhetek, ha továbbra is optimista maradok. Ez a legnagyobb kihívás az egészben.”

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
8 órája

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik