Sadio Mané duplázott, Liverpool a Newcastle-t is legyőzte

H. D.H. D.
2019.09.14. 13:20
null
Sadio Mané duplázott, Liverpool a Newcastle-t is legyőzte (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójának első mérkőzésén a listavezető Liverpool FC 3–1-re legyőzte a Newcastle Unitedet.

A listavezető Liverpool meglepetésre szinte azonnal hátrányba került az Anfielden a Newcastle ellen a Premier League 5. fordulójának nyitó mérkőzésén. Egy kontra végén az Eintracht Frankfurttól kölcsönbe érkezőJetro Willems egy ügyes csellel lerázta magáról Trent Alexander-Arnoldot, majd védhetetlenül küldte a labdát a bal felső sarokba. 0–1

Jürgen Klopp csapata a korai góltól nem zuhant össze, sőt egyre jobban a kapuja elé szögezte a vendégcsapatot. A 26. percben Joël Matip került a földre egy beadás után, ebben Jamaal Lascelles segített neki, Andre Marriner játékvezető nem látott szabálytalanságot. A Liverpoolt ez sem zavarta meg, szinte azonnal egyenlített: Andrew Robertson passza után Sadio Mané lőtte ki a bal felső sarkot. 1–1

A folytatásban is maradt a nyomasztó liverpooli fölény, s ennek újabb gól lett az eredménye: a megsérült Divock Origit váltó Roberto Firmino kiugratása után Martin Dúbravka lépett ki bizonytalanul a kapujából, így a labda szerencsésen Sadio Mané elé pattant, s a szenegáli támadó ezúttal sem hibázott. 2–1

A fordulás után egy-egy kisebb helyzetet leszámítva nem nagyon volt lehetősége a Newcastle-nek a gólszerzésre, nem úgy a Liverpoolnak, amely többször is lezárhatta volna a mérkőzést, ám Wijnaldum, Alexander-Arnold és Robertson sem tudta bevenni a vendégek kapuját.

A 73. percben aztán megtört a jég a második félidőben is, Firmino sokadik pontos és egyben látványos passza után – a brazil ezúttal sarokkal hozta helyzetbe a csapattársát – az addig nem túl meggyőző teljesítményt nyújtó Mohamed Szalah értékesítette higgadtan a ziccert. 3–1

A folytatásban már nem változott az eredmény, a Liverpool az ötödik mérkőzését is megnyerte, így sorozatban 14. mérkőzését nyerte meg a Premier League-ben és hibátlan mérleggel vezeti a tabellát.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ

Liverpool FC–Newcastle United 3–1 (Mané 28., 40., Szalah 72., ill. Willems 7.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

KÉSŐBBI EREDMÉNYEK
Norwich–Manchester City 3–2 (McLean 18., Kantwell 28., Pukki 50., ill. Agüero 45., Rodri 88.)
Brighton–Burnley 1–1 (Maupay 51., ill. Hendrick 91.)
Manchester United–Leicester City 1–0 (Rashford 8. – 11-esből)
Sheffield United–Southampton 0–1 (Djenepo 67.)
Tottenham Hotspur–Crystal Palace 4–0 (Szon 10., 23., Van Aanholt 21. – öngól, Lamela 42.)
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 2–5 (Abraham 69. – öngól, Cutrone 85., ill. Tomori 31., Abraham 34., 41., 56., Mount 96.)

VASÁRNAP
15.00: Bournemouth–Everton (Tv: Digi Sport1)
17.30: Watford–Arsenal (Tv: Digi Sport1)

HÉTFŐ
21.00:
Aston Villa–West Ham (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 5 5 15–4 +11 15
2. Manchester City 5 3 1 1 16–6 +10 10
3. Tottenham 5 2 2 1 11–6 +5 8
4. Manchester United 5 2 2 1 8–4 +4 8
5. Leicester City 5 2 2 1 6–4 +2 8
6. Chelsea 5 2 2 1 11–11 0 8
7. Arsenal 4 2 1 1 6–6 0 7
8. Everton 4 2 1 1 4–4 0 7
9. West Ham 4 2 1 1 6–7 –1 7
10. Southampton 5 2 1 2 5–6 –1 7
11. Crystal Palace 5 2 1 2 3–6 –3 7
12. Norwich City 5 2 3 9–12 –3 6
13. Burnley 5 1 2 2 6–7 –1 5
14. Sheffield United 5 1 2 2 5–6 –1 5
15. Brighton & Hove Albion 5 1 2 2 5–8 –3 5
16. Bournemouth 4 1 1 2 5–8 –3 4
17. Newcastle 5 1 1 3 4–8 –4 4
18. Aston Villa 4 1 3 4–6 –2 3
19. Wolverhampton 5 3 2 6–10 –4 3
20. Watford 4 1 3 2–8 –6 1
Legfrissebb hírek

Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a Citynek az üdvösséghez

Angol labdarúgás
4 órája

Mi volt itt?! Két gólt is elvett a Burnley-től a VAR, hétgólos meccsen nyert a Brentford

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
6 órája

Videó: Szoboszlai gólpasszából duplázta meg előnyét a Liverpool

Angol labdarúgás
7 órája

Tóth Alex a hajrában állt be, a Bournemouth otthon ikszelt a Sunderlanddel

Angol labdarúgás
8 órája

Tóth Alex a játékperceiért, a Bournemouth Európáért küzd

Angol labdarúgás
13 órája

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
2026.02.27. 23:06

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45
Ezek is érdekelhetik