Chelsea: Sarri ajánlatot tett John Terrynek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.14. 16:22
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea menedzsere, Maurizio Sarri megerősítette, felajánlotta a „kékek” korábbi játékosának, John Terrynek, hogy csatlakozzon a szakmai stábhoz.

„Amikor legutóbb beszéltem vele, azt mondta, játszani szeretne még egy évet” – nyilatkozta Sarri az együttes ikonikus alakjáról.„Amikor legutóbb beszéltem vele, azt mondta, játszani szeretne még egy évet” – nyilatkozta Sarri az együttes ikonikus alakjáról.

„A Chelsea az otthona, persze. Én pedig nyitott vagyok az ötletre. Nem tudom, hogy van-e rá lehetőség. Ez az ő döntése, ha futballozni akar még egy szezont. De ha szeretne segíteni, akkor nagyon boldog lennék” – fogalmazott az olasz szakember, aki megerősítette, hogy nem játékosként számít a gárdát 2017-ben elhagyó 37 éves klublegendára, mivel helyet kell adni a fiatal tehetségeknek.

John Terry jelenleg szabadon igazolható. Legutóbb a Szpartak Moszkva ajánlatát utasította vissza.

A Chelsea a Premier League második helyén áll négy forduló után. Szombaton 16 órától hazai pályán fogadja a Cardiff Cityt.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
9 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00