Chelsea: Sarri meglepő megállapítással foglalta össze az Arsenal elleni meccset

2018.08.19. 15:55
Mint megírtuk, a Chelsea izgalmas mérkőzésen 3–2-re legyőzte az Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League). A „kékek” menedzsere, Maurizio Sarri azonban nem volt teljesen elégedett a játékkal, és ezt egy meglepő megállapítással érzékeltette.

A Chelsea korán kétgólos előnybe került, majd az „ágyúsok” négy perc alatt egyenlíteni tudtak még a szünet előtt. Érthető, hogy az első félidő utolsó negyedórája nem nyerte el az olasz mester tetszését.

„Hetvenöt percen keresztül élveztem a találkozót, de abban a tizenöt percben jobb volt cigizni. Nagyszerű meccs volt mindenkinek, de az a negyedóra valami borzalom volt – mondta utóbb Sarri. – Jelen pillanatban nem állunk készen. Még fejlődnünk kell, és remélem, hogy két hónapon belül képesek leszünk olyan kilencven percet produkálni, mint ahogy az első huszonöt percben játszottunk.”

A dohányos olasz edző egyébként a mérkőzés alatt egy cigisdobozt tartott a kezében, míg az első fordulóban a Huddersfield ellen egy cigarettavéget rágcsált, mivel Angliában tilos a mérkőzések alatt dohányozni. Állítólag Sarri átlagosan 80 cigarettát szív el egy nap alatt.

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
19 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
22 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34