MU: Én biztos nem fizettem volna ezért a meccsért – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.29. 12:20
null
Mourinhót nem nyűgözte le a Liverpool elleni edzőmeccs (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester United labdarúgócsapata 4–1-es vereséget szenvedett a Liverpooltól a tengerentúli felkészülési tornán, a Nemzetközi Bajnokok Kupáján (ICC). José Mourinho, az MU menedzsere nem fukarkodott a kritikákkal a mérkőzést követően: jutott a bírónak, saját csapatának és a klubvezetőségnek is.

 

Leginkább a Manchester United átigazolási politikájával volt elégedetlen Mourinho: a klub eddig három futballistát szerződtetett (Fred, Diogo Dalot, Lee Grant), de a portugál menedzser az augusztus kilencedikei határidőig még kettőt szeretne. A kiszemeltek között van többek között Harry Maguire, Yerry Mina és Toby Alderweireld.

„Még két játékost szeretnék igazolni, de úgy gondolom, erre nem lesz lehetőségem. Egyet talán sikerül. Adtam egy öt nevet tartalmazó listát a klubvezetőségnek még hónapokkal ezelőtt. Most várok, hogy legalább egyet át tudunk-e igazolni közülük. Ha nem, akkor harcolunk a jelenlegi kerettel" – mondta a Liverpooltól elszenvedett vereség után José Mourinho, aki beszélt a 4–1-re elveszített felkészülési meccsről is.

„Ez nem az igazi csapatunk volt, még a harminc százaléka sem. A Liverpoolnál a legtöbb játékos hadra fogható volt, tudtak rotálni, mi nem. Üres volt a tartály. Mit adott nekem ez a mérkőzés? Az égvilágon semmit..." – folytatta a „Special One", aki a játékvezetőről és a szurkolókról is elmondta a véleményét. A két angol gigász találkozójára több mint 101 ezren voltak kíváncsiak Michiganben.

„Nagyon jó volt a hangulat, de én a nézők helyében nem jöttem volna ki erre a meccsre. Nem költöttem volna erre a két csapatra a pénzem. Tegnap megnéztem a Chelsea és az Inter mérkőzését, és úgy láttam, az emberek inkább a strandra mentek. Üres volt a stadion – így José Mourinho, aki mindkét említett klubnál dolgozott korábban. – A bíró kiválasztásánál hibáztak a szervezők, valószínűleg a baseballszövetségtől küldtek valakit, mert egyáltalán nem értette a labdarúgást. Vicces volt."

Legfrissebb hírek

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
29 perce

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
13 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
14 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
16 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
20 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05