Chelsea: Maurizio Sarri az új menedzser – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 10:23
null
Maurizio Sarri a Chelsea új menedzsere (Fotó: chelseafc.com)
Ahogyan arra számítani lehetett, a Napoli korábbi vezetőedzője, Maurizio Sarri lett a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere – jelentette be az angol klub a hivatalos honlapján.

 

Az 59 éves szakember kinevezése napok óta a levegőben lógott, főleg azután, hogy a Chelsea hivatalosan is bejelentette Antonio Conte menesztését. Sarri az elmúlt három szezonban a Napolit irányította, amellyel kétszer második, egyszer harmadik lett a Serie A-ban, emellett gólra törő, attraktív támadófutballt játszatott együttesével, és 2017-ben megválasztották az olasz bajnokságban az év edzőjének.

Sarri három évre írt alá a Chelsea-hez. Első szerzeménye új csapatánál korábbi játékosa, Jorginho lett. Elődje, Antonio Conte többször is összeveszett a Chelsea vezetőségével, az átigazolási politikában és más területeken sem egyeztek a véleményeik, a média szerint ez adta meg a végső lökést az elváláshoz.



Legfrissebb hírek

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
5 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
8 órája

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Premier League-bajnokot szerződtetett a Fulham – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.30. 13:49

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27
Ezek is érdekelhetik