Arsenal: Wenger figyelembe veszi a szurkolók véleményét is

2017.03.09. 19:03
null
Wenger figyelembe veszi a szurkolók véleményét is (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Sir Chips Keswick, az Arsenal labdarúgócsapatának elnöke közölte, hogy Arsene Wengerrel közösen hozzák meg a döntést a francia menedzser jövőjéről. A közlemény után a 67 éves tréner is reagált a történtekre.

 

Arsene Wenger szerződése az Arsenallal a szezon végén lejár, a korábbi hírek szerint pedig csak a nyáron lesz döntés a jövőjéről. Ezt erősítette meg a klub által a mai napon kiadott közlemény is, ezzel kapcsolatban pedig a francia menedzser is kifejtette az álláspontját.

„Úgy gondolom, mióta itt vagyok, megmutattam, hogy szeretem ezt a klubot, hűséges vagyok hozzá és a megfelelő döntéseket hozom meg érte – idézi Wengert a Sky Sports. – Ezt fogom folytatni, tiszteletben tartva azokat az értékeket, amelyek a legfontosabbak számomra.”

A Bayern München elleni kiesést követően – sőt, már a mérkőzés alatt is – az Arsenal-szurkolók egy része Wenger távozását követelte, ezzel kapcsolatban csak annyit mondott a tréner, hogy a döntésénél figyelembe veszi majd a drukkerek véleményét is.

„Természetesen mindent megfontolok. Nem ez lesz a legfontosabb része, de a döntésemnél ezt is figyelembe veszem majd.”

„Huszonöt éve azért dolgozok ilyen keményen, hogy boldoggá tegyem a szurkolókat, de megértem, hogy amikor kikapunk, nem azok. Nem akarom bírálni őket, nem tehetem meg. Többször is mondtam már, hogy el kell fogadni a különböző véleményeket.”

Legfrissebb hírek

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35

A Liverpool több kulcsjátékosa is megsérült a válogatott szünet alatt

Angol labdarúgás
2026.10.08. 09:00

Népsport: Lőszergyári capriccio – 140 éves az Arsernal FC

Népsport
2026.10.08. 07:24