MU: „Ha Mourinho itt játszatja Pogbát, akkor egy 20 milliós játékost kap”

2016.09.20. 07:50
null
Pogba a Watford ellen leginkább csak bosszankodhatott (Fotó: AFP)
Jamie Redknapp, a Sky Sports szakértője a Pogba-dilemmáról beszélt: a Manchester United 89 millió fontért szerződtetett sztárközéppályása eddig messze elmarad a várakozásoktól, és egyre hangosabb a kórus, mely szerint ebben José Mourinho menedzser is ludas.

A probléma: Mourinho továbbra is 4–2–3–1-es formációt favorizál, Paul Pogba pedig a belső középpályás pár egyike – a védekezésben nem elég hasznos, „cserébe” a támadásokhoz sem ér fel eléggé. Gólt és gólpasszt még nem jegyzett, helyzetet alig teremt társai előtt, viszont a védekező statisztikái sem jók. A Juventusban középpályás hármas tagjaként játszott Pogba, az MU-nál ezt a lehetőséget nem kapja meg – Jamie Redknapp szerint így nem tudja a legjobbat kihozni magából.

„Ha Mourinho a jelenlegi pozíciójában játszatja Pogbát, akkor kap egy 20-30 milliós futballistát, nem pedig egy 89 milliósat. Ahhoz előrébb kellene futballoznia. Kétségtelen, hogy a United egy szuper játékost vett a személyében, de Mourinhónak is alkalmazkodnia kell Pogbához, mint ahogy Pogbának is alkalmazkodnia kell a Unitedhez. Mourinhónak olyan szisztémára kell váltania, amelyben Pogba a legjobbját tudja nyújtani. Ha ez nem történik meg, akkor Pogbának előbb-utóbb elege lesz, bevonja az ügynökét, és csúf sárdobálás kezdődik” – vélekedett Redknapp.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
17 órája

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00
Ezek is érdekelhetik