PL: az edző aligha gondolta, hogy így veszíti el az állását

2016.08.03. 13:11
Steve Bruce menedzser után Keith Bertschin másodedző is távozott a Premier League-ben szereplő Hull City kispadjáról – utóbbi szakember nem önszántából és nem mindennapi körülmények között.

A Hull City az előző szezon végén feljutott a PL-be, a nyári felkészülése azonban korántsem nevezhető ideálisnak. Három héttel a bajnokság rajtja előtt Steve Bruce menedzser elhagyta a csapatot, az utódját pedig még nem találták meg. Három héttel a bajnokság rajtja előtt Steve Bruce menedzser elhagyta a csapatot, az utódját pedig még nem találták meg.

A „tigrisek” tehát a hét elején főállású menedzser nélkül utaztak el Ausztriába edzőtáborozni, ahová már Keith Bertschin másodedző sem tartott az együttessel. A Daily Mail beszámolója szerint a szakember kedd délelőtt megjelent a megbeszélt helyszínen, ahonnan a csapat busszal elindult a repülőtér felé, ám az indulás előtt közölték vele, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára, ezért már nem is kell felszállnia a járműre.

Bertschin állandó tagja Bruce szakmai stábjának, korábban a Birmingham Citynél, a Wigannél és a Sunderlandél is együtt dolgozott a szakemberrel.

Bruce távozása után a PL-újonc a walesi válogatottat irányító Chris Colemant nézte ki menedzsernek, de a helyi szövetség nem engedte el a kapitányt. Ezek után a Chelsea korábbi kiválósága, az olasz Gianfranco Zola lépett elő első számú esélyessé a megüresedő posztra.

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
2026.07.01. 12:49

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Vb 2026: Jude Bellingham szerint „nincs dráma” az angoloknál

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:23
Ezek is érdekelhetik