Liverpool: Klopp megerősítette, Bogdán pályára léphet a PL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.11. 08:25
null
Bogdán Ádám ismét a Liverpool kapuját védheti (Fotó: Action Images)
Jürgen Klopp, az angol élvonalbeli Liverpool német menedzsere azt mondta, lehet, hogy a Premier League utolsó fordulójában Bogdán Ádám védi csapata kapuját.

 

 

Mint ismert, a Liverpool bejutott az Európa-liga május 18-i döntőjébe, a spanyol Sevillával mérkőzik meg. Jürgen Klopp elismerte, a fináléra való tekintettel pihenőt adhat első számú kapusának, a belga Simon Mignolet-nak, s mivel Danny Ward és Shamal George egyaránt sérült, a régóta mellőzött Bogdán Ádám ismét pályára léphet.

„Nehéz most megmondani, mit hoz a jövő. Wardnak néhány napig még pihennie kell, Shamal sérült, szóval elképzelhető, hogy Bogdán Ádám játszik. A Chelsea ellen nem kérdés, ki véd, a vasárnapi, West Brom elleni mérkőzést illetően pedig még nem döntöttünk. Nyilván van némi kockázat, de az életben mivel nem jár rizikó? Meg kell ragadni az esélyt” – idézi a clickliverpool.com Jürgen Kloppot.

Bogdán Ádám ebben az idényben öt tétmeccsen védett a Liverpoolban, de az Eb-keretből kimaradó magyar válogatott kapus január óta nem lépett pályára a felnőttcsapatban. Az U21-es tartalékcsapatban viszont hatszor játszott a tavasz során. A múlt hétvégén, a Watford elleni bajnokin (2–0-s liverpooli győzelem) Bogdán visszakerült a keretbe, a kispadról nézte végig a találkozót.

A Liverpool ma este a Chelsea-t fogadja, vasárnap a West Brom vendégeként szerepel.

Legfrissebb hírek

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
2 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
23 órája

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
Tegnap, 7:35

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42
Ezek is érdekelhetik