PL: öt arsenalos és négy MU-s a rémálomcsapatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.27. 16:33
null
(Fotó: goal.com)
A goal.com összeállította a legutóbbi angol forduló rémálomtizenegyét. Az elképzelt csapatban hemzsegnek az Arsenal- és Manchester United-játékosok.

 

Angliában hagyományszerűen rendeznek bajnoki fordulót karácsony másnapján. A boxing dayen minden csapat pályára lépett, és született néhány meglepő eredmény. Igaz, az, hogy a Stoke City hazai pályán minden megerőltetés nélkül elverte a Manchester Unitedet – a jelenlegi formák alapján – nem tűnt akkora meglepetésnek.

Az már annál inkább, hogy az Arsenal négyet kapott a Southampton vendégeként, ráadásul úgy, hogy egy győzelemmel a táblázat élére ugorhatott volna.

Nem is meglepő, hogy a boxing day rémálomtizenegyébe öt Arsenal-játékos és négy manchesteri „vörös ördög” került be.

ANGOL PREMIER LEAGUE – EMLÉKEZTETŐ
18. FORDULÓ

Southampton–Arsenal 4–0 (Martina 19., Long 55., 92., Fonte 69.)
Newcastle United–Everton 0–1 (Cleverley 93.)
Aston Villa–West Ham United 1–1
(J. Ayew 61. – 11-esből, ill. Cresswell 45+2.)

AFC Bournemouth–Crystal Palace 0–0

Chelsea–Watford 2–2 (D. Costa 32., 65., ill. Deeney 42. – 11-esből, Ighalo 56.)
Liverpool–Leicester City 1–0
(Benteke 63.)
Manchester City–Sunderland 4–1 (Sterling 12., Y. Touré 17., Bony 22., De Bruyne 54., ill. Borini 59.)
Swansea City–West Bromwich Albion 1–0 (Ki Szung Jong 9.)
Tottenham Hotspur–Norwich City 3–0 (Kane 26., 42. – az elsőt 11-esből, T. Carroll 80.)
Stoke City–Manchester United 2–0 (Krkic 19., Arnautovic 26.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 18 11 5 2 37–25 +12 38
2. Arsenal 18 11 3 4 31–18 +13 36
3. Manchester City 18 11 2 5 37–20 +17 35
4. Tottenham 18 8 8 2 31–14 +17 32
5. Crystal Palace 18 9 3 6 23–16 +7 30
6. Manchester United 18 8 5 5 22–16 +6 29
7. Watford 18 8 5 5 23–18 +5 29
8. Liverpool 18 7 6 5 21–22 –1 27
9. Everton 18 6 8 4 32–24 +8 26
10. West Ham 18 6 8 4 26–22 +4 26
11. Stoke City 18 7 5 6 16–16 0 26
12. Southampton 18 6 6 6 25–21 +4 24
13. West Bromwich Albion 18 5 5 8 17–24 –7 20
14. Bournemouth 18 5 5 8 22–32 –10 20
15. Chelsea 18 5 4 9 23–29 –6 19
16. Swansea 18 4 6 8 16–24 –8 18
17. Norwich City 18 4 5 9 20–32 –12 17
18. Newcastle 18 4 5 9 19–33 –14 17
19. Sunderland 18 3 3 12 19–37 –18 12
20. Aston Villa 18 1 5 12 15–32 –17 8
Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
8 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
21 órája

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:10

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34
Ezek is érdekelhetik