Anglia: meghalt a nevezetes Honvéd-meccs főhőse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.28. 11:46
Meghalt Roy Swinbourne, a Wolverhampton Wanderers korábbi labdarúgója, aki a klub történetének egyik legemlékezetesebb mérkőzésén kétszer talált be a Bp. Honvéd kapujába. A vasárnap elhunyt angol sportember 86 éves volt.

Roy Swinbourne 1946 és 1957 között 230 mérkőzésen 114 gólt szerzett a Wolverhampton színeiben. A visszaemlékezésekben kiemelt helyen szerepel a Honvéd elleni 1954-es mérkőzés.

1954 különleges esztendő a klub történetében: a Wolves akkor szerezte meg első bajnoki címét, majd az év decemberében 3:2-re legyőzte az Aranycsapatra épülő, Angliában turnézó Honvédot, némi elégtételt szolgáltatva az angol labdarúgásnak a két válogatott egy, illetve fél évvel korábbi mérkőzésein elszenvedett súlyos vereségekért (3:6, 1:7)

Kocsis Sándor és Puskás Ferenc góljával a magyar csapat korán kétgólos előnybe került azon a bizonyos mérkőzésen, a fordulás után Johnny Hancocks tizenegyesből szépített, majd a hajrában Swinbourne két perc alatt megfordította az állást.

„Mindenkit lesújtott Roy halálhíre – mondta Jez Moxey igazgató a klub vezetősége nevében. – A klub egyik meghatározó alakja, aki pályafutásával örök nyomot hagyott a történetünkben. Ő volt a hőse a Honvéd elleni meccsnek, amelyen sok szurkolónk szerint a legszebb győzelmünket ünnepeltük.”

Swinbourne csak a B-válogatottságig jutott el, noha egyetlen nemzeti mezes meccsén gólt is szerzett.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
Tegnap, 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00