MU: Van Gaal ismét beszélt De Geáról, játszatná a Hull ellen

2015.05.22. 19:43
A Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere, Louis van Gaal pénteki sajtótájékoztatóján ismét reményét fejezte ki, hogy David de Gea nem hagyja el a csapatot a nyári átigazolási időszakban. A holland szakember elárulta, ha a spanyol válogatott felépül kisebb sérüléséből, pályára lép a Hull City elleni szezonzárón.

„Meglátjuk, hogy De Gea távozik-e, utána ráérünk beszélni a pótlásáról. Még mindig bízom benne, hogy marad” – mondta Van Gaal, aki már korábban is beszélt első számú kapusa helyzetéről. Van Gaal, aki már korábban is beszélt első számú kapusa helyzetéről.

„A Hull City ellen a legerősebb csapatot szeretném pályára küldeni, ennek pedig De Gea is tagja. Pénteken a kapusedzővel dolgozott, nem tudom, hogy vállalja-e a játékot” – tette hozzá a holland szakember.

Van Gaal elárulta, Wayne Rooney felépült a térdsérüléséből, így nincs akadálya, hogy pályára lépjen a vasárnapi találkozón.

A Manchester United a Premier League utolsó fordulójában a Hull Cityhez látogat, amely csak abban az esetben maradhat bent az első osztályban, ha megveri az MU-t.

Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
9 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
10 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
21 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17