Man. City: Agüero mégsem tér vissza a vártnál hamarabb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.23. 17:02
Bár korábban úgy tűnt, hogy Sergio Agüero, az angol Premier League-ben szereplő Manchester City labdarúgója a vártnál hamarabb visszatérhet a sérülése után, Manuel Pellegrini megerősítette, még legalább egy hónap pihenő vár rá.

A góllövőlistát 14 találattal vezető argentin csatár december 6-án, az Everton elleni találkozón szenvedett térdsérülést. Az első jóslatok arról szóltak, kénytelen másfél-két hónapot kihagyni, ám a pozitívabb hozzáállású megítélés szerint volt rá esély, hogy már január elején újra csapata rendelkezésére álljon.

Manuel Pellegrini azonban legfrissebb nyilatkozatában elmondta, Agüero visszatérése még nem időszerű.

„A sérültjeinkkel ugyanaz a helyzet, mint eddig. Sergio Agüero, Edin Dzeko, Sztevan Jovetics és Vincent Kompany sem léphet pályára pénteken – mondta Pellegrini.– Elképzelhető, hogy Jovetics és Kompany a hétvégén visszatér, de Dzeko és Agüero nem lesz bevethető állapotban január végéig.”

A chilei menedzser Frank Lampard helyzetéről is szólt. A City szeretné, ha elhalaszthatnák a középpályás visszatérését a New York City FC-hez, ahonnan kölcsönbe érkezett az angol klubhoz.

„Lampard nagyon fontos számunkra, remélem, velünk marad.”

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
18 órája

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Javult Vincent Kompany állapota, de továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza

Német labdarúgás
2026.10.27. 13:50

Kompany állapota stabil, de egy ideig nem láthatjuk a kispadon

Német labdarúgás
2026.10.24. 13:00

Mentőhelikopter a Bayern edzőközpontjánál, Kompanyt kórházba kellett vinni

Német labdarúgás
2026.10.23. 17:52

Premier League: Haaland játszhat az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:37

Harry Kane: Összességében igazságos eredmény a döntetlen

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 07:44

Kompany kihagyhatja a Bayern München Arsenal elleni BL-rangadóját

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 17:13