Demichelis a megmentő, négy gól és iksz az Arsenal-City meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 13:37
null
Welbeck kapufával indított (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójának rangadóján az Arsenal hazai pályán egy végig izgalmas meccsen 2–2-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel.

Mindenki ott volt, aki számít – bár a találkozó előtt sok volt a kérdőjel, a nyáron szerződtetett Frank Lampard és a londoniak egyik legérdekesebb szerzeménye, Danny Welbeck is a kezdőben kapott helyet a szombati nap első találkozóján.

Sok jóra nem számíthattak a statisztikák alapján a hazaiak, a helyi idő szerint 12.45 órakor kezdődő bajnokikból ugyanis az előző hármat elveszítette az Arsenal.

Esélyek ide, vagy oda, remekül kezdtek az „ágyúsok”, akik a kezdeti tapogatózás után teljesen beszorították a manchesterieket, és kis híján a vezetést is megszerezték, Ramsey és Sánchez lövésénél azonban észnél volt Hart, Welbeck emelésénél pedig a szerencse is a manchesteriekkel volt, a kapufa mentett, és maradt a 0–0.

A támadások láthatóan sokat kivettek a hazaiakból, akik a kezdeti lelkesedés után hamar „elálmosodtak", és egy gyors kontra után hátrányba is kerültek a 28. percben: Jesús Navas gurított tökéletes ütemben középre, bent Sergio Agüero helyezkedett, és egy laza mozdulattal elpörgette a kifutó Szczesny mellett a labdát az ötösről (0–1).

Agüero gólja után úgy tűnt, összeomlik az Arsenal. Nem így lett… (Fotó: Reuters)
Agüero gólja után úgy tűnt, összeomlik az Arsenal. Nem így lett… (Fotó: Reuters)

Ezt követően „ráült” a labdára a City, és lassan újra kiegyenlítődött a találkozó, de a szünetig már nem jegyezhettünk fel komolyabb lehetőséget.

A második félidőre megint felpörgött az Arsenal, amely a sokadik helyzetéből már a hőn áhított egyenlítő gólt is begyötörte: a 64. percben Ramsey tette le Jack Wilshere-nek a labdát, aki még meghúzott egy cselt, majd higgadtan átemelte a kifutó Hartot 8 méterről (1–1).

Beszorította a Cityt a kapuja elé a londoni együttes, amely egy kis kavarodás után a második gólját is megszerezte: Wilshere fejese után Alexis Sánchez bombázott kapásból a bal szélről, Hart ezt nem védhette, kegyetlenül bevágta a kapu bal oldalába a labdát a chilei (2–1).

A végére újra kiegyenlítődött a játék, és a Manchester Citynek sikerült legalább egy pontot begyűjtenie Londonban: a 83. percben egy szöglet után Martín Demichelis maradt üresen a tizenegyespontnál, és bólintott, Szczesny a gólvonalon még belekapott a labdába, de az végül csak utat talált a kapuba (2–2).

A végén hat percet ráhúzott a játékvezető, de újabb gólt nem láthattunk, maradt a 2–2.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
4. forduló

Arsenal–Manchester City 2–2 (Wilshere 64., A. Sánchez 75., ill. Agüero 28., Demichelis 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 3 3 11–4 +7 9
2. Swansea 3 3 6–1 +5 9
3. Manchester City 4 2 1 1 7–4 +3 7
4. Aston Villa 3 2 1 3–1 +2 7
5. Liverpool 3 2 1 6–4 +2 6
6. Tottenham 3 2 1 5–3 +2 6
7. Arsenal 4 1 3 7–6 +1 6
8. Southampton 3 1 1 1 4–3 +1 4
9. Hull City 3 1 1 1 3–3 0 4
10. Stoke City 3 1 1 1 2–2 0 4
11. West Ham 3 1 2 4–5 –1 3
12. Queens Park Rangers 3 1 2 1–5 –4 3
13. Sunderland 3 2 1 3–4 –1 2
14. Manchester United 3 2 1 2–3 –1 2
15. Newcastle 3 2 1 3–5 –2 2
15. Leicester City 3 2 1 3–5 –2 2
17. Everton 3 2 1 7–10 –3 2
18. West Bromwich Albion 3 2 1 2–5 –3 2
19. Crystal Palace 3 1 2 5–8 –3 1
20. Burnley 3 1 2 1–4 –3 1
Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
15 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
20 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik