Southampton: angol válogatott kapussal erősítettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.10. 07:16
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Southampton a klubhonlapján jelentette be, hogy szerződtette a kétszeres angol válogatott kapust, Fraser Forstert.

A Celticet elhagyó 26 éves játékos négyéves szerződést kötött a „szenteknél”. A klub nem hozta nyilvánosságra az átigazolási összeget, de egybehangzó brit lapértesülések szerint 10 millió eurós összegről van szó.

Forster a Newcastle Unitednél kezdte a karrierjét, majd kölcsönben a Stockport Countyt, a Bristol Roverst és a Norwich Cityt is erősítette, mielőtt a Celtichez szerződött 2010-ben.

Három bajnoki címmel és két Skót Kupával a BL-tapasztalattal is rendelkező Forster később a váltás mellett döntött, és visszatért a Premier League-be.

Forster a világbajnokságon már dolgozott együtt a „szentek” új kapusedzőjével, Dave Watsonnal.

„Fraser igen tehetséges játékos, és örömmel tölt el minket, hogy képesek voltunk elhozni őt a Southamptonhoz. Ez újabb fontos lépés az újjáépítési folyamatunkban. A tény, hogy dolgozott együtt már Dave Watsonnal, azt jelenti, hogy ismerjük az összes erősségét és gyengeségét, és biztos vagyok benne, hogy segíthetünk neki még tovább fejlődni” – mondta új játékosáról Ronald Koeman menedzser.

Legfrissebb hírek

Videó: dráma, balhé és vér – nem a futballról szólt a Rangers–Celtic csata a Skót Kupában

Minden más foci
2026.03.08. 23:04

FA-kupa: kiesett a Fulham és a Sunderland, a Leeds mentette meg vasárnap a PL-csapatok becsületét

Angol labdarúgás
2026.03.08. 17:00

Belgrádban hosszabbítás, Plzenben tizenegyespárbaj döntött az Európa-ligában

Európa-liga
2026.02.26. 21:36

El-rájátszás: Dejan Sztankovicsék előnyt szereztek Lille-ben; Glasgow-ban simán nyert a Stuttgart

Európa-liga
2026.02.19. 23:03

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Nagy visszatérő, kinevezte új vezetőedzőjét a Celtic – hivatalos

Minden más foci
2026.01.06. 09:52
Ezek is érdekelhetik