PL: a Liverpoolt választotta a Celta támadója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.08. 14:59
Bár még nem jelentették be hivatalosan, a Marca spanyol sportnapilap szerint a Celta Vigo és a Liverpool mindenben megegyezett egymással Iago Aspas, a klub vigói születésű, saját nevelésű támadójának átigazolási ügyében. A játékos elmondta, bár több ajánlatot is kapott Olaszországból és Portugáliából, maga döntött a Liverpool mellett.

„Amikor hallottam, hogy a Liverpool érdeklődik irántam, egy percig sem hezitáltam” – idézi a Marca a 25 esztendős csatárt, aki a spanyol élvonalban 34 bajnoki mérkőzésen 12 gólt szerzett, a bennmaradást jelentő győztes találat előtt ő adta a gólpasszt az Espanyol ellen a Primera División utolsó játéknapján.

„A világ egyik legnagyobb klubjáról beszélünk, s bár érkeztek ajánlatok Olaszországból és Portugáliából is, a Premier League mellett döntöttem. Nyugodt vagyok, de egyben izgatott is, ez az eddigi legnagyobb előrelépés karrieremben” – nyilatkozta a spanyol, aki Kolo Touré (Manchester City) után a Premier League hetedik helyén végző klub második nyári igazolása lehet.

A Celta Vigo és a Liverpool spanyol információk szerint 8.5 millió eurós transzferárban egyezett meg egymással, a ballábas, több támadóposzton is bevethető Aspas évi 1.5 millió eurót fog keresni szezononként.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
17 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00