Premier League: Wenger megbüntette volna Fergusont

2012.12.29. 12:10
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere kritikus szavakkal illette az angol Labdarúgó-szövetség (FA) döntését, miután annak fegyelmi bizottsága nem szankcionálta Alex Ferguson (Manchester United) kirohanását a Newcastle United elleni mérkőzés játékvezetői ellen.

„Ő lenne az első, aki megemlítené, ha én így viselkednék. Mi, edzők olykor átlépünk az oldalvonalon, és ilyenkor büntetést érdemlünk. Ugyanakkor a szabályok azok szabályok, nekem is, Fergusonnak is. A szabályok nem úgy szólnak, hogy egyes emberekre érvényesek, másokra pedig nem. Szeretjük a Premier League-et, az egész világon figyelemmel követik, és tiszteletet kell ébresztenünk a szurkolókban a viselkedésünkkel” – nyilatkozta Wenger.

„Viselkedhetünk-e így? Nem. Én sem viselkedek mindig úgy, ahogy kellene, és igen, ezt hívhatjuk rossz példának, ám ha átlépsz az oldalvonalon, azt meg kell büntetni” – szögezte le az Arsenal menedzsere, aki hozzátette: a játékvezetők azon a napon hibáztak, ám ez nem jelenti azt, hogy meg kellene őket félemlíteni.

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ, A SZOMBATI PROGRAM
Sunderland–Tottenham Hotspur 13.45 (tv: Digi Sport 1)
Aston Villa–Wigan Athletic 16.00
Fulham–Swansea City 16.00
Manchester United–West Bromwich Albion 16.00 (tv: Digi Sport 1)
Norwich City–Manchester City 16.00
Reading–West Ham United 16.00
Stoke City–Southampton 16.00
Arsenal–Newcastle United 18.30 (tv: Digi Sport 1)
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
20 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36