– Az ilyen, kis híján tragédiába torkolló eset után, amikor a csapattársak szeme láttára próbálnak valakit többször is visszahozni az életbe, az ember fejében megfordul, hogy ez velem is megtörténhet?
– Meg – sóhajtott hatalmasat Bogdán Ádám. – Óhatatlanul arra gondolsz, hogy bárkivel előfordulhat, és nyilván mindjárt minden egészen más megvilágításba kerül. Hirtelen rádöbbensz, mi az igazán fontos, aztán a gondolataid elkezdenek cikázni mindenfelé.
– Kimondani is szörnyű, de volt olyan pillanat, hogy arra gondolt, Fabrice Muamba nem marad életben?
– A legfontosabb, hogy úgy néz ki, Fabrice szíve a gyógyszerek nélkül is ver, immár magához tért, felismeri a látogatóit, válaszol a kérdésekre, mozgatni képes a végtagjait, ha az állapota még mindig rendkívül súlyos is, a közvetlen életveszélyen túl van. Ami ahhoz képest, hogy szombaton még többször is próbálták újraéleszteni, kisebb csoda. Mert akkor megfordult a fejünkben, hogy elveszíthetjük. Igen. Reális veszély volt. Ugyanakkor mindvégig, az öltözőfolyosón is makacsul hittem abban, hogy velünk marad.
– Ha megengedi, lapozzunk vissza addig a momentumig, hogy a csapattársa összeesik a gyepen.
– Egy leshelyzet után a saját tizenhatosomon belül leállítva a labdát már csak arra lettem figyelmes, hogy Fabrice fekszik a füvön. Ütközött talán valakivel, gondoltam, az ember nem feltételezi mindjárt a legrosszabbat, így aztán én is ki akartam használni a pillanatot, hogy a középhátvédünkkel megbeszéljek egy meccsszituációt. Aztán láttam, hogy rohannak be hozzá az orvosok. Még akkor is csak azt hittem, elájult, hogy leesett talán a vérnyomása, de amikor közelebb érve arra lettem figyelmes, hogy szívmasszázst alkalmaznak, természetesen számomra is kiderült, nagy a baj. Mindenkin úrrá lett a döbbenet, de az egész valahogy olyan szürreális képet festett, elvégre ép ésszel képtelenség felfogni, hogy valakit a szemed láttára próbálnak visszahozni az életbe. A csapattársadat, aki egy perccel korábban még fel-alá rohant. Pedig az életéért küzdöttek. A szíve újra csak leállt, a defibrillátort csak a gyepen kétszer kellett használni, de az orvosok hihetetlen munkát végeztek, köztük egy Tottenham-drukker kardiológus, aki épp kint volt a mérkőzésen, és aki a pályára bekéredzkedve instruálta a többieket, az ő tanácsára vitték Fabrice-t a London Chest Hospitalba, abba a speciális intézménybe, amelyikben maga az orvos is praktizál, és amelyik az egyik legjobb Angliában.
– Gondolom, azt a néhány órát, amelyet ezek után megélt, a legádázabb ellenségeinek sem kívánja.
– Az orvosok egy pillanatra sem adták fel a harcot, az ő szakértelmükben is bízhattunk, és abban, hogy nem jön hír. Telt az idő, abba próbáltunk kapaszkodni, hogy nincs új információ. „No news is good news”, ilyenkor az a jó, ha nincs hír. Mert akkor van még miért küzdeni. Tényleg hatalmas siker ez a doktoroknak, elképesztő, hogy ennyiszer vissza tudták rángatni az életbe, ha nem ott történik a baj, ki tudja, túléli-e Fabrice?
– Aligha. De az ember már csak olyan, hogy ilyenkor kombinál, elméleteket gyárt. És szóba került mindjárt a dopping.
– Ugyan már! Élből visszautasítok minden ilyen badarságot. Soha, semmilyen doppinggal nem találkoztam a Premier League-ben. Az már egy másik kérdés, milyen szerepe lehet a szerencsétlenségben az extrém igénybevételnek. Fabrice Muambának leállt a szíve. Nem infarktust kapott, megállt. Nem vagyok orvos, nem tudom, született rendellenesség-e az oka, vagy valami más, azt viszont elmondták nekünk, hogy ez a fajtája a halálnak, amikor megáll a szív, csak Angliában hetente többször is megesik. Civilekkel.
Ha arra is kíváncsi, hogy hányszor vizsgálják meg a játékosokat Angliában, és hogy hogyan vélekedik Bogdán a Tottenham-szurkolók megható együttérzéséről, illetve, hogy elutazna-e az FA-kupabeli újrajátszásra, keresse a Nemzeti Sport szerdai számát!
Sajtó
