Kedden megműtik Andrij Sevcsenkót, így véget ért számára a szezon

Vágólapra másolva!
2007.05.07. 21:21
Ágyékműtétet hajtanak végre kedden Andrij Sevcsenkón, a Chelsea labdarúgóján, így az ukrán aranylabdás most már biztosan nem vehet részt a londoniak hátralévő bajnoki mérkőzésein, sőt a május 19-i FA-kupa-döntőben sem. Sevcsenko a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt sérült meg, azóta nem rúgott labdába.
Andrij Sevcsenkót elhagyta a legendás gólérzékenysége, amióta Londonba szerződött
Andrij Sevcsenkót elhagyta a legendás gólérzékenysége, amióta Londonba szerződött
Andrij Sevcsenkót elhagyta a legendás gólérzékenysége, amióta Londonba szerződött
Andrij Sevcsenkót elhagyta a legendás gólérzékenysége, amióta Londonba szerződött

A 30 esztendős csatár még a 2006-os világbajnokság előtt igazolt 45 millió eurónak megfelelő 30 millió fontért a 2005-ös és 2006-os év angol bajnokához az olasz AC Milantól, de egyelőre nem váltotta be a vele kapcsolatos reményeket.

A Premiershipben 30 mérkőzésen mindössze négyszer talált be, miközben éktársa, Didier Drogba több mint ötször ennyi (21) gólt szerzett.

„A Chelsea orvosi részlege olyan döntést hozott, hogy az operációt előre kell hozni. Eredetileg a szezon végére terveztük” – fogalmaz közleményében a nyugat-londoni klub.

Egyelőre semmit nem közöltek arról, hogy Sevcsenko mikor térhet vissza. A jelentések szerint az ukrán válogatott június 2-i, Franciaország elleni Európa-bajnoki selejtezője még túl korai időpont lenne Seva számára.

ANDRIJ SEVCSENKO SZEZONJA SZÁMOKBAN:
Mérkőzések (csereként) Gólok
Premiership 30 (8) 4
FA-kupa 6 (1) 3
Ligakupa 4 (0) 3
Bajnokok Ligája 10 (1) 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik