George Best magához tért, de állapota kritikus

Vágólapra másolva!
2005.11.22. 15:57
Címkék
Magához tért a négynapos altatásból George Best, az északírek egykori legendás játékosa, de állapota továbbra is kritikus.
George Best felépülése továbbra sem bizonyos
George Best felépülése továbbra sem bizonyos
George Best felépülése továbbra sem bizonyos
George Best felépülése továbbra sem bizonyos

A Manchester United egykori szélsője október eleje óta fekszik kórházban, miután 2002-es májátültetését követően mesterségesen legyengített immunrendszere miatt fertőzések döntötték le a lábáról.

Best pénteken került vissza a nyugat-londoni Cromwell-kórház intenzív osztályára egy a tüdejét megtámadó fertőzés miatt, és azóta is gépek tartják életben. Hétfőn orvosa azt mondta, ha nem áll be hamarosan javulás az állapotában, ellenkező esetben nem éli túl legutóbbi betegségét.

Az 1968-as esztendő aranylabdása ma négy napos altatás után tért magához, állapota stabil, de beszélni továbbra sem tud. "Jó jel, hogy öntudatánál van, az agya működik. Nincs teljesen magánál, de mindenesetre reagál arra, ha közlünk vele valamit, vagy kérdezünk tőle" – mondta el a BBC-nek az egykori futballsztár orvosa.

"Best ezzel együtt továbbra is ugyanolyan beteg, mint volt az elmúlt napokban, így egyelőre nem lehet találgatásokba bocsátkozni az állapota további alakulásáról. A következő 24 órában valószínűleg még inkább magához tér, és a lélegeztetőgépről is levehetjük. Azután csak várhatunk."

George Best az intenzív osztályra szállítása előtt hozzájárult ahhoz, hogy a News of the World című újság olyan fotót közöljön róla, amely már a kórházban készült. Az újság szerint ezt ő maga kérte, mert ezzel szeretne figyelmeztetést küldeni az embereknek, hogy tudják, milyen veszélyes az alkohol.
Legfrissebb hírek

Tiszakécskén áll össze a Barcikát NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
11 perce

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
12 perce

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
2 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
2 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik