Itt van Amerika
Gobodics Tamás
2021.12.15 07:59 Frissítve: 2021.12.15 09:31

Steph Curry megdöntötte az NBA-rekordot, túlórázott a Suns

A Warriors sztárja a Madison Square Gardenben adta át a múltnak Ray Allen csúcsát, a Brooklyn a B-keretével verte a Torontót, a Phoenix pedig hosszabbításban gyűrte le a Portlandet az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján. 

Curry rekorder lett (Fotó: Getty Images)


Brooklyn Nets–Toronto Raptors 131–129 – hosszabbítás után

Kiürítve is nyerni tudott a Nets. A mérkőzés előtt hét játékos került az egészségügyi protokoll alá a hazaiaknál, akiknek így összesen nyolc bevethető emberük maradt: a kezdőben Patty Mills, Kevin Durant, Blake Griffin és Nicolas Claxton mellett a még csak élete harmadik alapszakaszmeccsét játszó újonc, David Duke Jr. kapott szerepet, a padról pedig Cam Thomas, Day'Ron Sharpe és Kessler Edwards jelentette a rotációt. Ilyen feltételek mellett nagyon komoly eredmény a brooklyni siker még úgy is, hogy az ellenfél back-to-back érkezett, ráadásul a pad végéről előszedett játékosok közül Edwards 44 percet játszott úgy, hogy 17 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplázott, Duke Jr. pedig 38 percet kapott és szintén dupla-duplával jelentkezett. Az első félidő még jól is sikerült, 10 ponttal megnyerték, aztán a harmadik negyedben „beütött a valóság”, a Raptors 44–25-re nyerte a játékrészt és fordított. A negyedik negyed szorosabban alakult, mert Patty Mills vezetésével visszajött a Nets, majd a rengeteg oda-vissza hiba után, 13 másodperccel az órán megint Mills villant és beverte a meccsmentő triplát, ezzel hosszabbításra küldte a feleket. Itt Durant hat pontjával meg is tudtak lógni és ezt az előnyt már nem is adták ki a kezükből, a végén Duke Jr. két clutch büntetője is kellett, Scottie Barnes utolsó kísérlete pedig kimaradt, így óriási győzelmet aratott Steve Nash csapata. A 30 pontos, 7/14 triplás Mills mellett emeljük ki azt a Durantet, aki sérüléssel bajlódva lépett pályára és ha a többiek nem kerülnek karanténba, akkor biztosan nem is játszott volna, így viszont nem tehetett mást – 48 percet töltött parketten és 34 ponttal, 13 lepattanóval, valamint 11 gólpasszal vezette győzelemre övéit. Ez a meccs tehát jól sikerült nekik, de ilyen kerettel nagy csodákban nem érdemes reménykedniük a folytatást illetően...


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Nem tudott élni az eséllyel a Raptors. A vendégek jó formában, szép győzelemből érkeztek és bár fáradtak voltak, de a Nets rotációja komoly esélyt kínált nekik az újabb sikerre. A védekezésüket azonban nem tudták összerakni, a Brooklyn akkora energiával vetette bele magát a meccsbe, hogy a kanadaiak az utóbbi meccsek formáját nem tudták átmenteni és bár elöl Fred VanVleet (31 pont, 9 gólpassz, 6/14 tripla), Pascal Siakam (25 pont, 12/21 mezőnyből), Gary Trent Jr. (25 pont, 5 gólpassz, 6/12 tripla) és Scottie Barnes (23 pont, 12 lepattanó, 5 gólpassz) vezetésével jók voltak, de megfelelő védekezés nélkül ez most nem ért győzelmet. A 60–41-re elvesztett lepattanózás is jelzi, hogy Duranték akaratban, fizikalitásban múlták felül őket, a rendes játékidő végén Mills megmentette csapatát, majd a ráadásban kevéssel, de elbukott a Toronto – nem sikerült élni ezzel az eséllyel, következőleg pedig a Warriorst fogadják, mivel a Bulls elleni meccsüket elhalasztották.

A Nets legjobb dobói: Durant 34/6, Mills 30/21, Edwards 17/9
A Raptors legjobb dobói: VanVleet 31/18, Siakam 25, Trent Jr. 25/18

New York Knicks–Golden State Warriors 96–105

Curry megcsinálta. Két triplát kellett dobnia a mérkőzés során Steph Currynek ahhoz, hogy megdöntse Ray Allen rekordját és övé legyen az NBA történetének legtöbb bedobott hármasa, a kétszeres MVP pedig nem is húzta sokáig az időt. Alig egy perc telt el, amikor elsüllyesztette az elsőt, a következőt elrontotta, majd négy és fél perccel a kezdést követően egy catch-and-shoot helyzetből beverte a másodikat – megvolt a rekord, Steve Kerr pedig időt kért, hogy az egész aréna megünnepelhesse az irányítót. A Madison Square Garden „egész jó” hely egy ilyen pillanathoz, az eseményen természetesen ott volt Curry édesapja, Dell, a rekordot eddig tartó Allen, illetve a csúcsot Allen előtt birtokló Reggie Miller is – utóbbi kommentátorként dolgozott, Dell Curry és Allen viszont odamehetett a játékoshoz gratulálni. Curry láthatóan elérzékenyült, egyértelmű volt, hogy milyen sokat jelent számára ez a pillanat – a meccs utáni interjúját ugyan „lerombolta” Allen és Miller, de ezt aligha bánta...

Nyert is a Warriors. Az utóbbi meccseken látott akadozó támadójátékot produkálta a ligaelső, nem dobott igazán jól és nem játszott igazán pontosan, gyorsan a vendégcsapat, de a továbbra is szenzációs védekezés lebontotta a New Yorkot. Draymond Greenéket ebben az idegenbeli back-to-back és a kései érkezés (repülési gondok adódtak Indianában) sem gátolta meg, hátul megvolt a kellő motiváció, fegyelem és agresszivitás, így pedig igazából csak az volt a kérdés, hogy lesz-e olyan időszakuk, amikor pár percig megy nekik támadásban is – ez nem igazán állt össze, de szokás szerint a harmadik negyedben egy kicsit élesebbek voltak, ott megléptek, azt a nyolc-tíz pont körüli fórt pedig meg tudták tartani. A Knicks alig 36 százalékkal dobott mezőnyből és bár az este legjobb egyéni teljesítményét Julius Randle nyújtotta (31 pont, 7 lepattanó, 5/8 tripla), de csapatként annyira erőtlenek voltak Rose-ék, hogy sem ezt, sem a GSW fáradtságát nem tudták kihasználni. Ezzel már nyolcból hetedszer kaptak ki és csak három csapatot előznek meg Keleten...

A Knicks legjobb dobói: Randle 31/15, Rose 15/9, Burks 14/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 22/15, Poole 19, Wiggins 18/9

Portland Trail Blazers–Phoenix Suns 107–111– hosszabbítás után

Nagyon akarta a győzelmet a Suns. A vendégek back-to-back léptek pályára egy sima Los Angeles-i vereség után, de erre az estére újra csatasorba állították Deandre Aytont és az utolsó másodpercig óriásit küzdöttek azért, hogy javíthassanak. Ez pedig végül sikerült, ugyan a 11 ponttal megnyert első negyed után fokozatosan elfogytak és hátrányba kerültek, bő egy perccel a rendes játékidő vége előtt négypontos lemaradásban voltak, de előbb Cam Payne és Chris Paul clutch dobásaival kiegyenlítettek, majd amikor a Portland válaszul két bedobott büntető mellett kettőt is kihagyott, Paulnak még egyszer nyílt esélye: a veterán irányító élt ezzel, nyolc másodperccel az órán újabb nagy duplát küldött a gyűrűbe, ezzel hosszabbításra mentette az ügyet. Ott aztán már ők kezdtek jobban, Cam Johnson bevert egy triplát, a Portland pedig kulcsfontosságú hibákat követett el, így a back-to-back második felén, a hosszabbításban kiharcolták a győzelmet. Ayton 28 ponttal, 13 lepattanóval és 12/17 jó dobással villogott, Paul 24 ponttal, 8 lepattanóval és 14 gólpasszal állt a társaság élére, de a padról Payne és Johnson teljesítménye is dicséretet érdemel – nagy csatában maradtak egy meccsen belül a Warriorshoz képest.

Ezt is elrontotta a Portland. A botrányos formában lévő Billups-legénység már legutóbb is visszakapta Damian Lillardöt és bár CJ McCollum nem áll rendelkezésre, de azért így is el kellene indulniuk felfelé, az előző este gyengén játszó, fáradt Suns ellen pedig minden esélyük meg is volt arra, hogy ezt megtegyék. Az időszakos jó játék azonban most nem volt elég, csak 42 százalékkal céloztak mezőnyből, 32 százalékkal tripláztak, a rendes játékidő végén amatőr hibákat követtek el (két kihagyott büntető, ha azokat bedobják, nyernek, elrontott védekezések, utolsó játéknál eladott labda), majd a hosszabbítás utolsó két percében sikerült 0/4-et dobni mezőnyből és 1/2-t a büntetővonalról. Ezek nem férhettek bele, úgyhogy újabb hazai vereség következett és jelenleg ott tart a csapat, hogy a playinvonal alá csúszott, ráadásul a Spurs és a Rockets is jobb formában „támadja” alulról...

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 31/15, Powell 23/9, Nurkic 17
A Suns legjobb dobói: Ayton 28, Paul 24/3, Johnson 12/12

NBA
ALAPSZAKASZ

Brooklyn Nets–Toronto Raptors 131–129 – hosszabbítás után
New York Knicks–Golden State Warriors 96–105
Portland Trail Blazers–Phoenix Suns 107–111 – hosszabbítás után

2022.11.20 09:33:08

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Megnyerte a kiemelt rangadót a nyugati listavezető, a Minnesota pedig kihasználta a Sixers gondjait.

2022.11.19 10:28:14

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Már sorozatban kilenc győzelemnél tart a Boston, megtörte vereségszériáját a Cavs.

NBA
2022.11.18 09:21:53

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Folytatta remeklését a Sacramento, Kawhi Leonarddel megerősödve hozta a kötelezőt a Clippers.

NBA
2022.11.17 10:26:37

Amerikai sportok nemzetisport.hu

LaMelo Ball megsérült, Bol Bol karriercsúcsot döntött, Bradley Beal visszatért, Jokic centert játszott.

2022.11.16 08:38:36

Amerikai sportok nemzetisport.hu

A Sacramento és a Nets meccse 274 pontot hozott, aminél többet még egy sem az idényben.