Parádés csapatmunkával nyert Denverben a Dallas

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 08:16
null
Tim Hardaway Jr. 14 pontot dobott a dallasi csapatban (Fotó: Mavs PR Twitter)
Anthony Davis franchise-rekordjával győzött a Lakers, Jimmy Butler debütált, Tyler Herro remekelt, Trae Young megsérült Miamiban – ez történt szerda hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

Miami Heat–Atlanta Hawks 112–97

Trae Young megsérült. A szezont szenzációs formában kezdő irányító ezúttal mindössze 11 percet tölthetett a parketten, mert a második negyedben Justise Winslow lábán landolt és kiment a bokája – saját bevallása szerint komoly fájdalmai voltak és nem is tudott már visszatérni. A keleti Hét Játékosa nélkül az Atlantának természetesen jóval kevesebb esélye maradt és bár John Collins előlépett vezérré (30 pont, 5/8 tripla, 7 lepattanó, 4 gólpassz), rajta kívül csak Jabari Parker érte el a tízpontos határt, a vendégek pedig végig hátrányban kosárlabdáztak, az utolsó negyedet már 18 pontos lemaradással kezdték meg. Egy back-to-back második felén, Young nélkül nem is nagyon remélhettek többet, csak abban bíznak, hogy a fiatal karmester sérülése nem komoly.

Butler debütált, Herro „megvette" a szurkolókat. Bemutatkozhatott a Miami mezében tétmeccsen Jimmy Butler, s a nyáron megszerzett sztárjátékos hozta is, amit kellett: az első négy dobását egyaránt a gyűrűbe küldte, összességében 15 büntetőt harcolt ki, dobott 21 pontot és ellopott három labdát, ezúttal ennyire volt tőle szükség. A Young nélküli Hawksnál ugyanis egyértelműen jobbak voltak, Butler mellett dupla-duplázott Adebayo (17 pont, 10 lepattanó, 2 labdaszerzés, 3 blokk), a padról 21 ponttal és 5/9 triplával szállt be Goran Dragic, 17 pontig jutott Kendrick Nunn, az este sztárja viszont a 19 éves újonc, Tyler Herro volt. A fiatal éppen Butler miatt került ki a kezdőből, ám ez nem vetette vissza, csereként 29 pontot szórt 7/9-es mezőnymutatóval és 12/16 büntetővel, erre pedig még egyetlen Heat-újonc sem volt képes – ráadásul csak a második negyedben 19 pontot szerzett, nem véletlen, hogy a közönség már most is egyik kedvencének tekinti, alig négy meccs után. A Heat összességében sima győzelmet aratott és a 2014–2015-ös szezon óta először kezdett 3–1-gyel, azóta minden évben 2–2 volt a mérlege négy mérkőzést követően.

A Heat legjobb dobói: Herro 29/9, Dragic 21/15, Butler 21/3
A Hawks legjobb dobói: Collins 30/15, Parker 12/3, Huerter 8/3

Denver Nuggets–Dallas Mavericks 106–109

Elképesztő csapatmunka a Dallastól. Luka Doncic (12 pont, 3/12 mezőnyből, 5 gólpassz, 4 eladott labda) és Kristaps Porzingis (10 pont, 14 lepattanó, 2 blokk, 4/14 mezőnyből, 1/8 tripla) is kifejezetten gyengén játszott a tőlük elvárt szinthez képest, ezt viszont döbbenetes csapatteljesítménnyel ellensúlyozta a Mavericks: a pályára lépő tíz játékosból kilencen is (!) két számjegyű ponttermést tettek a közösbe. A győzelem kulcsa mindenképpen ez a kiegyensúlyozottság és sokoldalúság volt, de nélkülözhetetlen volt hozzá a harmadik negyedben indított nagy roham is, amellyel 11 pontos hátrányból fordítottak – Finney-Smith és Hardaway Jr. triplái a legjobbkor érkeztek számukra és összességében egy 30–10-es futást vezényeltek le. A végjáték ennek ellenére egylabdás lett, a dallasi sikerhez kellett Rick Carlisle challenge-e (goaltendinget fújtak Maxi Kleberre, de a kért visszanézés után blokkolt dobást ítéltek), majd az utolsó percben Doncicnak volt egy clutch kosara, Jokicsnak egy eladott labdája, majd az utolsó dobást Jamal Murray hibázta el, ezzel nyert a Mavericks. A texasiak nagyon értékes sikert könyvelhettek el az egyik legnagyobb nyugati esélyes otthonában és szombat hajnalban 3–1-gyel fogadhatják a Lakerst.

A hullámvölgyek nem fértek bele. Pazarul, 16–5-tel kezdett és sokáig vezetett is a back-to-backet játszó Denver, majd a második negyedben jött egy hullámvölgy (nekik nem volt olyan mély a kispadjuk, mint a Dallasé), de a harmadik játékrészben ismét tíz pont körüli előnyt építettek ki. Az újabb komolyabb hullámvölgyet (az említett 10-30) követően még egyszer felálltak, Gary Harris triplája után egypontos hátrányból kezdhették meg az utolsó percet, ám az utolsó három labdabirtoklásuk egyike az említett Kleber-blokkal, a másik Jokics eladott labdájával, a harmadik pedig Murray elrontott (gyűrűt/palánkot sem találó…) triplájával zárult, úgyhogy végül vereséget szenvedtek. Nikola Jokics hozta a minimális tripla-duplát (10 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz), Paul Millsap, Gary Harris és Will Barton sem játszott rosszul, de a cserepadok csatáját 61-22-re vesztették el – most először kaptak ki ebben a szezonban, ezzel szintén 3–1-re állnak, következőleg New Orleansba látogatnak.

A Nuggets legjobb dobói: Millsap 23/12, Barton 19/6, Murray 16, Harris 16/12
A Mavericks legjobb dobói: Hardaway Jr. 14/12, Kleber 14/3, Finney-Smith 12/6, Doncic 12/3, Wright 12

Los Angeles Lakers–Memphis Grizzlies 120–91

Davis máris bekerült a Lakers történelemkönyvébe. Anthony Davis első igazán domináns meccsét játszotta a Lakers mezében, a klasszis magasember egyszerűen foghatatlannak bizonyult, 31 perc alatt kereken 40 ponttal és 20 lepattanóval dupla-duplázott, ennek alapját pedig a 26/27 (!) büntetője adta meg. AD csak a harmadik negyedben egymaga 18/18 dobást süllyesztett el a vonalról, egyszerűen nem tudtak vele mit kezdeni és egymaga dobott annyi pontot ekkor, mint a teljes Memphis – ráadásul LAL-játékosként legutóbb Shaquille O'Neal tudott 40 pontos, 20 lepattanós meccset hozni, még 2003-ban. A 26 bedobott büntető egyébként franchise-rekord, éppen jelenlegi csapattársa, Dwight Howard korábbi 25 büntetős csúcsát (39 kísérletből…) adta át a múltnak. Davis mellett LeBron James 28 perc alatt szórt 23 pontot és osztott ki 8 gólpasszt, rajtuk kívül még Caldwell-Pope és Bradley is tíz pont fölé jutott és bár a triplákat 30% alatt dobták, a második félidőben már így sem forgott veszélyben a győzelmük – a harmadik negyedet 19 ponttal nyerték meg a szoros első félidőt követően és végül pihenni is jutott idő, csak Davis lépte túl a 30 játékpercet. A Los Angeles ezzel 3–1-re javította mérlegét (2010–11 óta nem kezdtek ilyen jól) Rondo és Kuzma nélkül, a következő meccsét pedig Dallasban játssza, az az eddigiek alapján abszolút rangadó lesz majd.

Pedig jól kezdett a Grizzlies. 15–2-vel nyitották a meccset a vendégek, elcsendesítették a Staples Centert és bár később a LAL átvette a vezetést, a Memphis a második félidőben is „ütött" egyet – 65–59-re vezetett hét perccel a harmadik negyed vége előtt. Csak aztán itt jött a büntetőcunami Davistől, a Los Angeles pedig egy 27–2-es futást mutatott be, amely után már nem volt miről beszélni - az újonc Ja Morant ugyan nem mozgott rosszul (16 pont 25 perc alatt) és Jonas Valanciunas dupla-duplája is szép (14 pont, 11 lepattanó, 23 perc), de végül ők is inkább a pihentetést helyezték előtérbe, 27 percnél senki nem játszott náluk többet, az említett roham után elfogadták a vereséget. Mondjuk a 32 százalékos mezőnymutatóval és a 21 eladott labdával sok mást nem is tehettek volna, most viszont következik számukra három hazai mérkőzés, ott megpróbálnak javítani.

A Lakers legjobb dobói: Davis 40, James 23/6, Caldwell-Pope 13
A Grizzlies legjobb dobói:
Morant 16/3, Valanciunas 14, Allen 13/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Miami Heat–Atlanta Hawks 112–97
Denver Nuggets–Dallas Mavericks 106–109
Los Angeles Lakers–Memphis Grizzlies 120–91

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik