NHL: ennyi győzelmi szériával még sohasem kezdődött idény

Vágólapra másolva!
2021.10.26. 08:13
null
Vlagyimir Taraszenko két góllal járult hozzá a St. Louis ötödik győzelméhez (Fotó: Getty Images)
A St. Louis Blues, a Florida Panthers és a Carolina Hurricanes is nyert az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján, így olyan helyzet állt elő, amilyen a liga történetében korábban még soha: négy csapat is legalább ötös győzelmi szériával kezdte az idényt. (A negyedik az ezúttal pihenő Edmonton Oilers.)

 

A Panthersnek ez volt a hatodik sikere a szezonban, ilyen jól még sohasem rajtolt, de az is csak kilencedszer fordul elő vele, hogy sorozatban féltucat mérkőzést nyerjen. A Hurricanes ötödik diadalával beállította a legjobb szezonkezdetre vonatkozó klubrekordját, az eddigit a 2019–2020-as rajt jelentette. A Blues új egyesületi csúcsot állított fel ötödik győzelmével, korábban sohasem startolt még ilyen jól – összegez az MTI tudósítása.


Ejtsünk szót a 12 gólt hozó Ottawa–Washington mérkőzésről is: 2020 januárja óta ez volt az első olyan NHL-meccs, amelyiken mindkét csapatban akadt mesterhármast elérő játékos. T. J. Oshie három góllal segítette 7–5-ös győzelemhez a vendég fővárosiakat, az ottawai Drake Batherson triplája ezúttal csupán szépségtapasz volt.

T. J. OSHIE HÁROM GÓLJA


Érdekesség, hogy a két gárda történetében már volt ilyen meccs, méghozzá 2007-ben, amikor Alekszandr Ovecskin és Mike Fisher ért el mesterhármast. Ovecskin, az elnyűhetetlen washingtoni vezér ezúttal is bepakolt két gólt...

Az orosz klasszis 737 alapszakaszbeli gólnál tart, négy találatra megközelítette az NHL örökranglistájának negyedik helyén álló Brett Hullt, az éllovas Wayne Gretzyktől pedig 157 választja el. A góllövőlistát hét góllal vezető 36 éves hokis idénybeli hatodik mérkőzésén is feliratkozott a pontszerzők közé, fantasztikus karrierje során erre korábban csak kétszer, 2005-ben és 2007-ben volt képes.

NHL, ALAPSZAKASZ
Buffalo Sabres–
Tampa Bay Lightning 5–1
Carolina Hurricanes–Toronto Maple Leafs 4–1
Columbus Blue Jackets–Dallas Stars 4–1
Florida Panthers–Arizona Coyotes 5–3
New York Rangers–Calgary Flames 1–5
Ottawa Senators–Washington Capitals 5–7
St. Louis Blues–Los Angeles Kings 3–0

Legfrissebb hírek

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
7 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
9 órája

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
Tegnap, 8:14

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik