Itt van Amerika
D. Á.
2023.03.22 19:32 Frissítve: 2023.03.22 21:30

NFL: még sincs megállapodás? Rodgers a Packersben ragadhat – sajtóhír

Mint ismert, az NFL-ben szereplő Green Bay Packers irányítója, Aaron Rodgers kijelentette: a New York Jetsben akarja folytatni pályafutását. A probléma az, hogy a két csapat egyelőre nem tudott megegyezni, így kérdésessé vált a csere.

Aaron Rodgers mégsem költözik New Yorkba? (Fotó: Getty Images)

 

„Az a szándékom, hogy a Jetsben folytatom a pályafutásomat. A Packersnél többször is tudtomra adták, hogy tovább szeretnének lépni. Imádlak, Green Bay, köszönöm. Olyan szomorú vagyok, mint néhányan közületek, de még találkozunk!” – üzente múlt héten Aaron Rodgers a csapat vezetőségének és a szurkolóknak is.

Ekkor mindenki azt feltételezte, hogy napokon, akár órákon belül megtörténhet a hivatalos bejelentés a cseréről. Ez azonban nem történt meg, az elmúlt napokban pedig arról olvashattunk az amerikai médiában, hogy a két csapat egyáltalán nincs közel a megegyezéshez.

A The Athletic szerint Packers nem szeretne több elsőkörös draftcédulát, azonban a Jets 13. választási jogát mindenképp. A profootballtalk.com arról értesült, hogy egy elsőkörös cédula viszont nem lesz elég a Jetsnek ahhoz, hogy megszerezze a klasszis QB-t. A New York-iak semmiképp sem akarják feláldozni az első körös választásukat, így jelenleg igencsak lassan haladnak a tárgyalások. 

 


 

Rodgers 18 szezonjának mindegyikét a Green Bay Packersben töltötte, ez klubrekord. A csapattal egyszer, 2011-ben nyerte meg a Super Bowlt, míg az alapszakasz legjobbjának 2011-ben, 2014-ben, 2020-ban, valamint 2021-ben választották meg. Az alapszakaszban 5001 sikeres átadásból szerzett 475 touchdownnal és 59 055 passzolt yarddal segítette mostanáig az együttest.

 

2023.05.25 22:43:01

Amerikai sportok nemzetisport.hu

2023.04.17 08:15:40

Amerikai sportok nemzetisport.hu

A Denver Nuggets hozta a kötelezőt és esélyt sem adott a Minnesotának.

2023.04.10 08:59:30

Amerikai sportok nemzetisport.hu

A Timberwolves paprikás hangulatú meccset nyert meg a Pelicans ellen, a Lakers pedig hozta a kötelezőt.

2023.04.07 08:46:18

Amerikai sportok nemzetisport.hu

A Miami rájátszásba jutott, míg a Jazznek már biztosan az alapszakasz lesz az idény vége.

NBA