New Yorkban bukott a Celtics, Phillyben nyert a Heat

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 11:43
null
Immanuel Quickley (jobbra) próbálja kicselezni Jayson Tatumot (Fotó: Getty Images)
Jayson Tatumot kiállították, hivatalosan már nem a Boston a ligaelső – a Heat a Sixerst lepte meg, LaMelo Ball bokatörést szenvedett, a Magic pedig New Orleansban győzött.

 

Charlotte Hornets–Detroit Pistons 117–106

LaMelo Ball bokatörést szenvedett. A mérkőzés harmadik negyedében támasztott ki egy cselezésnél a hazaiak sztárja, majd a jelezte, hogy gond van. Pár másodperccel később lebicegett a pályáról és nem is tért vissza – a kispadon azonnal mondta is a stábnak, hogy egy pattanást hallott. Gordon Hayward elmondta, hogy a csapattársak azt hitték, hogy csak kifordulhatott vagy meghúzódhatott a testrész, de a gyors röntgen megállapította, hogy törés keletkezett a jobb bokájában. Addig a pillanatig 18 pontot és 6/7 triplát pörkölt be 21 perc alatt, de ezzel az újabb (a másik bokájával már háromszor is volt gond a szezon során) sérüléssel nemcsak a mérkőzés, de valószínűleg az egész idény véget ért számára.

Pedig gyorsan lerendezte a Charlotte. A sérülést leszámítva elégedett lehetne a Hornets, hiszen a hazai alakulat egy negyed alatt eldöntötte a találkozó érdemi részét: az első játékrészt húsz ponttal, 41–21-re nyerte a gárda, de vezetett már 24 egységgel is. A folytatásban közelített a Pistons, de komoly veszélyt nem tudott jelenteni ellenfelére, a vendégcsapat 3/26 (!) triplát tudott bedobni kollektíven (11.5%), így reálisan nézve nem lehetett esélye a fordításra, főleg hogy a Charlotte ugyanennyi kísérletből 13-at dobott be távolról. James Wiseman (23 pont, 7 lepattanó) és Marvin Bagley III (21 pont, 12 lepattanó) vezetésével annyit ért el a Pistons, hogy a kiütést végül elkerülte és vállalhatóra mentette a végeredményt, de a Charlotte Ball kidőlése ellenére is kézben tartotta a találkozót – a dupla-duplázó Mark Williams mellett még négy másik játékos jutott el legalább 15 pontig, hatékonyan és folyékonyan működött a támadójáték, így sorozatban ötödik győzelmüket aratták, de még ezzel is nagyon messze vannak a playin-helyektől.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 22/9, Hayward 19, Ball 18/18, Oubre Jr. 18/9
A Pistons legjobb dobói: Wiseman 23/3, Diallo 23, Bagley III 21

 

Philadelphia 76ers–Miami Heat 99–101

Ilyet is tud a Heat. Pocsék formában, sorozatban négy vereség után, továbbra is Kyle Lowry nélkül, az idegenbeli túra negyedik állomásán lépett pályára a Miami, de valamiért most presztízst csinált ebből a derbiből Erik Spoelstra csapata és a jobbik arcát vette elő: kemény, fizikális védekezést, gondolkodó, brusztolós támadójátékot mutatott, ez pedig végül idegenbeli győzelmet ért a liga egyik legjobb csapatával szemben. A floridaiak már az első félidőben jelezték, hogy nem kívánják bedobni a törölközőt, és ki tudtak építeni egy kisebb előnyt, az első negyedet hat ponttal nyerték, a nagyszünetben nyolccal vezettek, de volt tizenegy is a fórjuk, innen tornázta vissza magát a folytatásban a Philly. A negyedik negyed már teljes mértékben a védekezésről szólt, nagyon fizikálisak, harciasak voltak a csapatok, és bár hét perccel a vége előtt még 83–94 állt az eredményjelzőn, de a Sixers nem adta fel, és bő másfél perccel az órán már 99–98 volt az állás, Joel Embiidék egy 15–4-es futással megfordították a küzdelmet. A Miami azonban válaszolt, Jimmy Butler clutch kosarával visszavette a vezetést, az oda-vissza eladott labdák után Bam Adebayo blokkolta Embiid dobását, majd lepörgették az órát, és Butler nyolc másodpercnél kiharcolt egy faultot – a Philly utolsó támadásából James Harden dobhatott triplát, de kimaradt a kísérlet, így óriási csatában végül (némi meglepetésre) vendégsiker született.

Pontatlan volt a Sixers. A Heat agresszív védekezéséhez hozzá kellett szoknia a Phillynek, végül húsz labdát adtak el a hazaiak a könnyelmű hibákból, de ezen felül is dekoncentráltnak bizonyult a társaság: főleg a második félidőben sok könnyűnek tűnő dobás, akár ziccer maradt ki, amelyekkel értékes pontokat hagytak az asztalon Doc Rivers játékosai. Joel Embiid (27 pont, 12 lepattanó) és James Harden (20 pont, 12 gólpassz) mellé Tyrese Maxey nőtt fel, aki 23 pontjának jelentős részét a második félidőben dobta, és főleg akkor, amikor fel kellett zárkózni, de bő három perccel a vége előtt kipontozódott, így a hajrát nélküle kellett volna megoldani. Ez nem sikerült, a Harden, Embiid páros most hibázott kulcspillanatokban, míg a Heat vezére, az egyébként is remekül játszó (23 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz, 4 labdaszerzés) Jimmy Butler egy akrobatikus kosárral és egy büntetővel megnyerte a meccset a floridaiaknak. Rajta kívül még négyen jutottak tíz pont fölé a Miami oldalán, de Spoelstra szerint a hozzáállás, a mentalitás és a koncentráció számított, az ilyen meccsek végén sokszor csak egy-egy jó megoldás vagy a szerencse dönt, de el kell jutni odáig, hogy ez döntsön – összességében elégedett volt a látottakkal, míg Rivers a dekoncentráltságot, könnyelműséget emelte ki a találkozó után.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 27, Maxey 23/12, Hardan 20/9
A Heat legjobb dobói: Butler 23/3, Vincent 14/12, Adebayo 13, Strus 13/9

 

New York Knicks–Boston Celtics 109–94

Jobb volt a Knicks. Végig kontrollálta a játékot a hazai alakuiat, Tom Thibodeau csapata 15 ponton tartotta az első negyedben a Bostont és két számjegyű előnyt alakított ki, onnantól pedig már nem is nézett vissza, tartotta a tisztes távolságot. Volt közte kereken húsz pont is az este folyamán, egy pillanatig sem engedte igazán elszabadulni a ligaelsőként érkező vendégeket a New York, és végig nagyon stabil, koncentrált játékot bemutatva tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott. Mitchell Robinson dupla-duplája mellett emeljük ki a 23-23 ponttal villogó Randle-Quickley párost és a 12 büntetőt kiharcoló Jalen Brunsont is, de hozta a szokásos sokoldalú játékát Josh Hart is, így az is belefért, hogy RJ Barrett ne nagyon találja el a berendezést. A második félidőben már végig tíz pont felett járt a különbség, nem engedte magához közel ellenfelét a vendéglátó, és bár a meccs elején a Celtics 2/20-as triplázása alapozta meg a távolságot, de később sem adott igazi esélyt az együttes. Thibodeau visszafogott elégedettséggel nyugtázta az eseményeket, szerinte a Celtics rossz dobóformája erősen befolyásolta a mérkőzést, és ezért tudtak így nyerni, de hamarosan újra találkoznak Bostonban, ott teljesen más lehet a játék képe.

Nem játszott jól a Boston. A Jaylen Brownt személyes okok miatt nélkülöző Celtics 44%-os mezőnymutatója mellett főleg a 21 százalékos triplázás a beszédes, egyszerűen nem dobott jól a társaság, és nem is járatta igazán jól a labdát – megakadt a játék, nem volt meg a ritmus, kicsit hezitáltak Smarték, és összességében nem bírtak a Knicks védekezésével. Jayson Tatum is rossz napot fogott ki, 14 pontját 6/18-as mezőnymutatóval és 1/9 hármassal hozta össze, a 7 lepattanó és a 9 gólpassz persze sokat javított ezen, de most a jó dobások, a fontos kosarak hiányoztak a Mazzulla-legénységtől. Malcolm Brogdon igyekezett hozzátenni mindent, dobott 22 pontot a padról, de most egyszerűen nem találta önmagát a társaság – ráadásul Tatumot karrierje során először ki is állították két technikaival. A frusztráció nála és az egész Celticsnél világos volt, a New York bebújt a vendégek bőre alá, és Al Horford ki is mondta a meccs után, hogy ezúttal a hazaiak voltak a jobbak – a vereséggel utolérte őket a Milwaukee a tabella élén, sőt hivatalosan egy árnyalattal már jobb is a Bucks mérlege, így papíron váltás történt a ligaelső pozícióban.

A Knicks legjobb dobói: Randle 23/9, Quickley 23/12, Brunson 17
A Celtics legjobb dobói: Brogdon 22/6, Smart 19/6, Tatum 14/3

 

New Orleans Pelicans–Orlando Magic 93–101

Banchero dobásai döntöttek a végén. Hullámzó meccset vívtak a felek, az első negyedet 11 ponttal nyerte a Magic, aztán a másodikat tízzel a New Orleans, utána ismét meglógott kicsit az Orlando, majd megint visszajött a Pels, és az utolsó négy percnek egállal mentek neki a felek. Itt lépett elő az újonc Paolo Banchero: előbb bevert egy középtávolit, amire Brandon Ingram válaszolt, majd a következő játékból szinte ugyanarról a távolságról elsüllyesztett még egy tempót, a következő helyzetnél Ingram támadóhibát vétett, majd a megszerzett labdából Banchero bevágta zsinórban harmadik középtávoliját is. Egy perc volt hátra, négy pont volt a vendégek előnye, Herb Jones elhibázott egy közelit, és 24 másodpercnél Franz Wagner betörése lezárta a küzdelmet – szoros találkozó után elsősorban Banchero clutch játékaival tudott nyerni az Orlando. A fiatal egyébként 29 ponttal zárt 8 lepattanó és 4 gólpassz mellett, rajta kívül pedig még négy játékos jutott tíz pont fölé náluk, köztük a dupla-duplázó Wendell Carter Jr. – a 26.5 százalékos triplázás ellenére nagyon értékes győzelmet arattak.

Csalódást keltő Pels. Elmaradt a várakozásoktól a New Orleans, a hazaiaknál ugyan 25 pontot dobott Ingram, és McCollum is igyekezett, de pocsékul céloztak távolról, elbukták a lepattanózást, és éppen a legfontosabb pillanatokban vétettek kulcsfontosságú hibákat. Otthon egy „kieső” csapat ellen illett volna nyerni, de gyakorlatilag nem volt olyan periódusa a meccsnek, amikor ők lettek volna fölényben a játékot és az eredményt tekintve is, maximum olyan átmeneti periódusokat láthattunk, amikor nekik ment jobban – a végén azonban ebből egy kissé talán kínos hazai vereség született harmatos támadójátékkal, így sorozatban negyedszer kaptak ki, és egyre kérdésesebb a playinbe jutásuk.

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 25/6, McCollum 18/3, Jones 10/3
A Magic legjobb dobói: Banchero 29, Fultz 14/3, M. Wagner 14/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik