A New Yorkban rendezett találkozón hazai részről Jalen Brunson remekelt, 32 pontig jutott az este, a másik oldalon a 23 ponttal és kilenc lepattanóval záró Bennedict Mathurint lehetett kiemelni. A találkozót 6–0-s sorozattal indította a Knicks, majd felzárkózott a Pacers, de a negyedet így is a hazaiak zárták vezetéssel, sőt a nagyszünetig már 11 pontosra nőtt a különbség a felek között.
A második félidőben – egy 12–0-s New York-i rohanásnak is köszönhetően – tovább nőtt a különbség a két csapat között, az Indiana nem tudta szorossá tenni a hajrát, amely így nem tartogatott izgalmas pillanatokat. A meccset magabiztosan, 111–94-re nyerte meg a Knicks, és kiharcolta a hatodik mérkőzést, vagyis megmaradt az esélye arra, hogy bejusson az NBA nagydöntőjébe.
Nem akármilyen teljesítmény: Brunson a 21. meccsén szerzett 30 vagy annál több pontot a Knicks mezében.
A két csapat következő, hatodik mérkőzését Indianapolisban rendezik két nap múlva, s ha szükséges, a csapatok még visszatérnek New Yorkba, a mindent eldöntő hetedik összecsapásra – a Pacers ezt persze igyekszik majd elkerülni hazai közönség előtt.
NBA, RÁJÁTSZÁS
Keleti főcsoport, döntő, 5. mérkőzés
New York Knicks (3.)–Indiana Pacers (4.) 111–94
FŐCSOPORTDÖNTŐK
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
Keleti főcsoport
New York Knicks (3.)–Indiana Pacers (4.) 2–3
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Minnesota Timberwolves (6.) 4–1
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Indiana Pacers (4.) 1–4
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.) 2–4
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.) 4–3
Minnesota Timberwolves (6.)–Golden State Warriors (7.) 4–1
EZ TÖRTÉNT AZ 1. KÖRBEN
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 4–0
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 4–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 4–2
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 4–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 4–3
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–4
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 3–4