Itt van Amerika
K. Zs. 2021.11.30 07:38 Frissítve: 2021.11.30 09:57

NBA: mint a mesében, 7/7 tripla a szünetig, a vége karriercsúcs

Az élgárdák közül a Chicago Bulls és a Utah Jazz is győzött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján, és remek napot zárt a Nyugati főcsoport alsóházának három csapata is: egyaránt nyert a Houston Rockets, a San Antonio Spurs és a New Orleans Pelicans – utóbbi a Los Angeles Clipperst verte idegenben, nem kis részben Jonas Valanciunas emlékezetes produkciójának köszönhetően.

Jonas Valanciunas csak számolta és számolta a triplákat (Fotó: Getty Images)

 

A New Orleans litván légiósa 39 pontos karriercsúccsal zárta az estét, méghozzá úgy, hogy az első félidőben – center létére – nem tudott hibázni a triplavonalon túlról, pedig próbálkozott rendesen: mind a hét kísérlete betalált! A második félidőben egyszer próbálkozott, az már nem ment be, de így is az ő 39 pontos, 15 lepattanós teljesítménye volt az alap a Clippers elleni meglepő és nagy különbségű sikerhez.

VALANCIUNAS TRIPLÁI



Az 1996–1997-es idény óta Jonas Valanciunas csupán a hatodik játékos a ligában, aki a nagyszünetben 7/7-es triplamutatóval állt: előtte Raef LaFrentz (2005), Shawne Williams (2011), Ben Gordon (2012), Stephen Curry (2013) és Trevor Ariza (2014) volt képes ilyesmire – emlékeztet az ESPN.

A nap összefoglalója itt!

NBA, ALAPSZAKASZ
Philadelphia 76ers–Orlando Magic 101–96
Miami Heat–Denver Nuggets 111–120
Chicago Bulls–Charlotte Hornets 133–119
Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 102–89
Minnesota Timberwolves–Indiana Pacers 100–98
Dallas Mavericks–Cleveland Cavaliers 96–114
San Antonio Spurs–Washington Wizards 116–99
Utah Jazz–Portland Trail Blazers 129–107
Los Angeles Clippers–New Orleans Pelicans 104–123

2022.01.27 08:19:20

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (KEZDO5.HU)

A liga történelme során négy alkalommal fordult elő, hogy vendégcsapat több pontot szerzett, mint most a Hornets.

2022.01.26 09:19:25

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Clippers döbbenetes utolsó másodpercek után, 35 pontos hátrányból fordítva verte meg a Washingtont.

2022.01.25 09:09:48

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Egylabdás végjátékba torkollott a Cavs–Knicks, győzni tudott a New Orleans.

2022.01.24 09:38:20

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Kikapott a Nets, a Bulls és a Lakers is, Jayson Tatum szenzációsan játszott.

2022.01.22 09:16:55

Amerikai sportok Gobodics Tamás, Agárdi László

Kiélezett összecsapásokból nem volt hiány, hét mérkőzés végződött hat pontnál kisebb különbséggel.