NBA: Larry Bird rekordját döntötte meg Jayson Tatum

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.17. 19:15
null
Tatum kedden 51 pontig jutott (Fotó: FamSided)
Mint már beszámoltunk, kedd hajnalban a Celtics 130–118-as győzelme során a Celtics sztárja, Jayson Tatum 51 pontig jutott, amivel a csapat legendájának, Larry Birdnek döntötte meg hosszú ideje fennálló rekordját.

 

Mivel Tatumnek karrierje során már ötödször sikerül legalább ötven pontot dobnia alapszakasz-mérkőzésen, utolérte a csapat Hall of Famerét, Larry Birdöt. Ha a rájátszásmeccseket is figyelembe vesszük, akkor Tatum már túl is szárnyalta a legendát, hiszen ő még kétszer képes volt legalább ilyen teljesítményre a playoffban is Birddel ellentétben. Ezeknek köszönhetően jelenleg már a fiatal sztár büszkélkedik a franchise történetének legtöbb 50 pontos meccsével.

A 24 éves játékos ebben az idényben egyszer már igazán közel került, hogy megdöntse ezt a rekordot, viszont akkor a Miami ellen „csak” 49 pontot tudott dobni. A meccset követően az NBA-ben 20 esztendőt lehúzó, Jamar Crawford üzent a Celtics kiscsatárjának, aki kedden hallgatott is a veterán szavaira.

„Ha bármikor ilyen közel érsz az ötven ponthoz, érd el! Az emberek csak arra emlékeznek bizonyos idő elteltével, hogy hányszor jutottál el addig, nem arra, hogy hányszor voltál a közelében.”

Tatum a szurkolókkal ellentétben higgadtan és röviden írta le, mit gondol az éjjeli teljesítményéről.

„Rég volt már, hogy ötvenig jutottam. Szükségem volt már erre.”

 

Legfrissebb hírek

Hihetetlen: már kétmeccses hátrányban a címvédő Celtics az NBA főcsoport-elődöntőjében – VIDEÓ

Amerikai sportok
2025.05.08. 07:18

Mesébe illő hajrával fordított az Indiana, ki is ejtette a Milwaukee-t az NBA rájátszásából

Amerikai sportok
2025.04.30. 07:58

NBA: egy győzelemre a továbbjutástól a Boston és az Indiana

Amerikai sportok
2025.04.28. 07:08

Ismét vezet a Lakers ellen a Timberwolves, szépített a Bucks – videók

Amerikai sportok
2025.04.26. 08:14

NBA: kétmeccses előnyben a Boston és a Cleveland – videók

Amerikai sportok
2025.04.24. 07:06

Curry és Butler vezérletével elvette a Houston pályaelőnyét a GSW – videók

Amerikai sportok
2025.04.21. 07:23

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

A Boston Celtics NBA-rekordot állított fel

Amerikai sportok
2025.04.05. 08:26
Ezek is érdekelhetik