NBA: hosszabbítást nyert Brooklynban a Bucks, megégett a Sixers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 07:38
Janisz Adetokunbo 44 pontjával húzta be a rangadót a Milwaukee, Detroitban is bukott a Philly, DeMar DeRozan 50 pontjával nyert a Chicago – ez történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

DeMar DeRozan ismét erőssége volt a Bullsnak (Fotó: Getty Images)
DeMar DeRozan ismét erőssége volt a Bullsnak (Fotó: Getty Images)
DeMar DeRozan ismét erőssége volt a Bullsnak (Fotó: Getty Images)
DeMar DeRozan ismét erőssége volt a Bullsnak (Fotó: Getty Images)
DeMar DeRozan ismét erőssége volt a Bullsnak (Fotó: Getty Images)

 

Detroit Pistons–Philadelphia 76ers 102–94

Az utolsó negyedben remekelt, meglepetést okozott a Pistons. A lagymatag Sixers csak a meccs elején tudott ellenfele fölé nőni, az első percekben megléptek a vendégek nyolc ponttal, de aztán kiegyenlítette a játékot a Detroit és egy kevéspontos, jól védekezős meccsen a hajrában felül is tudott kerekedni. Három negyeden keresztül kiélezetten alakult a küzdelem, a nagyszünetben négy ponttal a Philly vezetett, a harmadik negyed végén pedig hattal, de aztán a záró etapban ritmust váltott a Pistons és 29–15-re nyerte ezt a játékrészt - elöl-hátul ráerőltette akaratát ellenfelére és a mérkőzés során először előnybe került. Saddiq Bey aztán egymaga tíz pontot szórt az utolsó bő négy percben, ami eldöntötte a küzdelmet: itt hirtelen 102-89-es előnybe kerültek a hazaiak, a teljesen megálló, elvesző vendégeknek pedig nem volt válaszuk. Sokat segített az, hogy a nagyszünetben 21–0-ra, a meccs végén pedig 39.8-ra nyert a Detroit a cseresorból érkező pontok terén, a negyedik negyedben pedig sorra szerezték a labdákat, ami az önbizalmukat is meghozta – Bey (20 pont, 4 gólpassz) mellett természetesen Cade Cunninghamet (27 pont, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés) érdemes kiemelni, a Detroit pedig váratlan bravúrral törte meg vereségsorozatát.

Embiid remeklése ellenére akadozik a Sixers. Ugyan hét labdát is eladott Joel Embiid, de összességében még mindig ő volt az egyetlen, aki nagyjából hozta az elvárást a Phillynél: a center 37 pontot dobott 11/19-es mezőnymutatóval és 14/16 büntetővel, leszedett 15 lepattanót (bár mindet a védőoldalon) és kiosztott két blokkot, támadásban ő egyedül volt biztos pont. Rá amúgy sem lehet panasz, márciusban is 30 pontot és 12 lepattanót átlagolt, de a csapat valahogy mégsem működik: sorozatban harmadszor kaptak ki és az utóbbi 14 meccsükön csak 7-7-et hoztak, ennek köszönhetően a korábbi holtversenyes első helyből már "simán" negyedikek csak Keleten. Embiid körül most sem játszottak jól, James Harden csak 4/15-öt dobott mezőnyből, a Harris-Maxey pároshoz alig jutott el a labda, a teljes cseresor összesen nyolc (!) pontot tett hozzá - gyengén dobtak, főleg távolról, nem tudtak figyelni az eladott labdákra, az utolsó negyedre pedig összeomlottak. Doc Rivers úgy fogalmazott, hogy „nagyon kevés volt bennük az élet” ma este - mint mondta, az első nyolc perc után csak álldogáltak és az a baj, hogy ezt túl gyakran csinálják mostanában...

A Pistons legjobb dobói: Cunningham 27, Bey 20/12, Olynyk 12
A 76ers legjobb dobói: Embiid 37/3, Harden 18/6, Harris 14/6

Brooklyn Nets–Milwaukee Bucks 119–120 – hosszabbítás után

Végletekig kiélezett meccset nyert meg a Bucks. Az este folyamán inkább a Brooklyn vezetett, de alapvetően egyik fél sem tudta leszakítani a másikat, hol egyik, hol másfik csapat tudta kicsit érvényesíteni az akaratát és egy-két jó támadással, egy-két perc jó védekezéssel előnybe kerülni - a hazaiaknak 11, a vendégeknek négy pont volt a legnagyobb fórjuk a találkozó során. A negyedik negyed derekán aztán jött egy nagy brooklyni futás, 92-96 után egy 11–0-t repesztett a gárda, a Milwaukee három és fél percig nem talált a gyűrűbe, majd Jrue Holiday hármasa után Kevin Durant még kétszer villant, így az utolsó bő három percnek 108-99-ről mentek neki a felek. Itt oda-vissza jöttek a hibák, Janisz Adetokunbo két kihagyott büntetőjét Wes Matthews ellensúlyozta egy támadópattanóval, Andre Drummond is mindkét dobását elrontotta a vonalról, majd 30 másodperccel a vége előtt, 110-107-nél támadóhibát fújtak a Nets ellen - pedig az lehetett volna a döntő játék a részükről. Az ellentámadásból viszont Janisz bevert egy (tőle szokatlan) visszalépős hármast 18 másodperccel az órán, ezzel kiegyenlített, Durant utolsó kísérlete pedig kimaradt, így jöhetett a hosszabbítás. Ott is a végletekig kiélezetten alakult a küzdelem, kilenc másodpercnél Matthews odaütött Durantnek tripladobás közben, aki könyörtelenül elsüllyesztette mindhárom büntetőjét, így 119-118-as előnyhöz juttatta csapatát - az időkérés nélküli Bucksnál azonban Janisz felhozta a labdát, azzal a lendülettel elindult a gyűrű felé, ahol Claxton lefaultolta, ő is dobhatott kettőt. A görög ezúttal biztos kézzel bevágta mindkettőt, 119-120, oldalról jöhet a Brooklyn, egy dobásra még van idő: Durant szinte pontosan úgy kapta meg a labdát, mint az emlékezetes tavalyi playoff-meccsükön, de félfordulatból elengedett hármasa kimaradt, így óriási csatában nyert a Bucks.

Janisz volt a sztár, megelőzte Abdul-Jabbart. Az este legjobb játékosa kérdés nélkül Janisz Adetokunbo volt és csak részben azért, mert ő jegyezte a hosszabbításra mentő triplát, majd a meccsnyerő büntetőket is. A görög klasszis végül 44 pontot szórt 14/21-es mezőnymutatóval és 15/19 büntetővel, ugyan csak egy triplát dobott be, de az a legjobbkor érkezett, ráadásul leszedett 14 lepattanót és kiosztott 6 gólpasszt - a 8 eladott labda sokat ront az összképen, de még így is ő játszott a legjobban. Azzal az említett triplával pedig történelmi mérföldkőhöz érkezett: megelőzte Kareem Abdul-Jabbart és immár ő a Bucks történetének legeredményesebb játékosa. A Netsnél Durant (26 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz, 6 eladott labda, 10/21 mezőnyből) remek labdákat adott, nehéz dobásokat süllyesztett el, de a rendes játékidő és a hosszabbítás végén is a kezében maradt a győzelem, Kyrie Irving csak 9/22-t dobott mezőnyből és bár 31 gólpasszal zártak csapatként, Brown és Dragic is jól játszott, de a Bucks 57-41-re elvitte a lepattanózást, 54-38-ra győzött a festékben és 34-16 volt a büntetők aránya is a vendégek javára. Tegyük hozzá, hogy úgy nyert a Milwaukee, hogy Khris Middletont flagrant fault miatt a harmadik negyedben kiállították - ezzel a sikerrel a címvédő fél meccsre megközelítette a keleti éllovas Miamit és másfélre leszakította a Bostont, míg a Nets hármas holtversenyben áll a Charlotte-tal és az Atlantával a 8-9-10. helyen.

A Nets legjobb dobói: Durant 26/9, Irving 25/12, Brown 23/9
A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 44/3, Holiday 19/6, Middleton 16/6

Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 131–107

Magabiztos Atlanta. A Hawks bírta jobban a back-to-backet, hiszen mindkét csapat fáradtan érkezett, de a hazaiakon ez nem látszott: végig kézben tartották a mérkőzést és sima győzelmet arattak. Az Atlanta az első negyedet nyolc ponttal nyerte, a nagyszünetben tizenhárommal vezetett, a harmadik játékrészben pedig bevitte a döntő ütést, amikor húsz egység fölé növelte a különbséget. Ennek örömére ezúttal sem kellett megszakadniuk a játékosoknak, Trae Young alig 28 perc alatt szórt be 30 pontot 9 gólpasszal és nála csak Kevin Huerter játszott többet a hazaiaknál, ő elérte a 30 perces határt. A Cleveland összesen hét triplát dobott be a meccs folyamán és abszolút enervált támadójátékot mutatott be, közben pedig egy lépéssel folyamatosan le volt maradva védekezésben is - J. B. Bickerstaff vezetőedző szerint a sérülések miatt most keresik a rotációjukat, de ezúttal nagyon nem találták, nem volt meg a kellő energiájuk. A Hawks gond nélküli győzelme azt jelenti, hogy a hazaiak sorozatban negyedszer nyertek és egálban vannak a Brooklyn-Charlotte párossal, a Cavs pedig két mérkőzéssel van előrébb a hetedik helyen, ezzel az gyakorlatilag eldőlt, hogy a Raptors és a Bulls is ott lesz a playoffban.

A Hawks legjobb dobói: Young 30/12, Huerter 23/15, Okongwu 17
A Cavaliers legjobb dobói: Osman 21/9, Garland 18/3, Brown 15

Chicago Bulls–Los Angeles Clippers 135–130 – hosszabbítás után

DeRozan volt a döntő faktor. Kereken 50 pontot szállított a Chicago vezére, DeMar DeRozan, aki 17/26-ot dobott mezőnyből, 2/2 triplát vállalt és 14/15 büntetőt küldött a gyűrűbe - bónuszként volt még 5 lepattanója és 6 gólpassza, de elsősorban a kosárszerzés miatt emelkedett ki a többiek közül. A negyedik negyedben egymaga 17 pontot szórt és parádés teljesítményt nyújtott, az egyetlen „rendszerhiba” pedig a játékrész utolsó pillanataiban érkezett, amikor a győzelemért elengedett büntetőjét elrontotta - ez volt az egyetlen hibája a vonalról, de itt a kezében maradt a győzelem. A hosszabbításban aztán javított és tíz pontot dobott abban az öt percben, míg a teljes Clippers összesen tizenkettőt, így az ő klasszisteljesítménye eldöntötte a találkozót a Chicago javára. Korábban kétszer is felálltak tíz pont feletti hátrányból, a harmadik negyedben 16-tal égtek, amiből visszajöttek négyre, majd a záró etap derekán újra 11-gyel ment már a Clippers, de onnan is fel tudott jönni a gárda és ha a végén DeRozan nem "csak" egyenlít, akkor már ott megszerzik a győzelmet. DeRozan mellett egyébként Nik Vucsevics (22 pont, 14 lepattanó) és Zach LaVine (21 pont, 5 gólpassz) teljesítményét is érdemes kiemelni, a győzelmükkel fél meccsel előzik a Raptorst a keleti ötödik helyen, most viszont a Heat-Bucks-Celtics sort látják vendégül, nem lesz könnyű dolguk.

George kiülte a végét. Többhónapos kihagyás után a legutóbbi meccsen tért vissza Paul George, ez volt a második pályára lépése, de Tyronn Lue nem erőltette túl: 22 pontot dobott PG, a hosszabbítást viszont a szoros eredmény ellenére kiülte. Ez érthető abból a szempontból, hogy se előre, se hátra nem mehet már a Los Angeles, gyakorlatilag fix nyolcadik Nyugaton, így egy győzelemért nem éri meg kockáztatni a csapat legjobb játékosát. Reggie Jackson (34 pont, 6/9 tripla, 7 gólpassz), Marcus Morris (20-4-4) és Nic Batum (4/8 tripla) is jól mozgott, támadásban abszolút hatékony volt a gépezet, a védekezésük nem állt össze DeRozan ellen és a legfontosabb időszakokban leolvadtak - bennük volt az idegenbeli győzelem, de elrontották a végét, Lue szerint a Bulls-védekezés új szintre lépett akkor, ők pedig rossz dobásokat vállaltak el, ez okozta a vereségüket.

A Bulls legjobb dobói: DeRozan 50/6, Vucsevics 22/9, LaVine 21/3
A Clippers legjobb dobói: Jackson 34/18, George 22/6, Morris 20/3

Utah Jazz–Los Angeles Lakers 122–109

Jobb volt a Jazz. A fájó vereségsorozatból érkező Utah számára kötelező volt javítani a LeBron Jamest nélkülöző Lakers ellen és ha nem is brillírozva, de összességében magabiztosan sikerült ezt megtennie Quin Snyder együttesének. A hazaiak hat ponttal nyerték az első negyedet, tizeneggyel vezettek a nagyszünetben és a második félidőben már nagyjából végig kontrollálták az eseményeket - 18 egység volt a legnagyobb fórjuk és egyetlen pillanatig sem voltak hátrányban. Ha a védekezésük nem is volt túl acélos, de támadásban Donovan Mitchell (29 pont, 7 gólpassz, 11/20 mezőnyből) és Rudy Gobert (25 pont, 17 lepattanó, 9/11 mezőnyből) vezetésével nagyon hatékonyan dolgoztak, Mike Conley 4/6 triplát tett hozzá, Jordan Clarkson 19 pontot szórt a padról, Bojan Bogdanovic pedig kilenc kihagyott meccs után visszatért és 22 perc alatt 11 ponttal, valamint 5 gólpasszal segített be. A csapatszinten 50% feletti mezőnymutató és a végül összehozott 122 pont beszédes, ha nem is tudták lerohanni ellenfelüket, de egy fokkal végig jobbnak bizonyultak és fontos győzelmet arattak, amivel egálban vannak a Denverrel a nyugati 5-6. helyen. A Lakersről nem tudunk mit írni, becsülettel küzdöttek Russell Westbrook (24 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) és Dwight Howard (21 pont, 12 lepattanó, 9/13 mezőnyből) vezetésével, de ennyi volt tőlük a maximum, ők a ma következő meccsükre gyúrnak: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is visszatérhet, mindkettejüktől kiváló játék kell a hátralévő néhány találkozón ahhoz, hogy a Los Angeles valahogy még becsússzon a playinbe és megelőzze a Spurst.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 29/12, Gobert 25, Clarkson 19/9
A Lakers legjobb dobói: Westbrook 24, Howard 21/3, Monk 14/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Philadelphia 76ers 102–34
Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 131–107
Utah Jazz–Los Angeles Lakers 122–109
Brooklyn Nets–Milwaukee Bucks 119–120 – h. u.
Chicago Bulls–Los Angeles Clippers 135–130 – h. u.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik