Javított a Nets és a Clippers, nagyot ment a Jazz és a Raptors

Vágólapra másolva!
2022.11.01. 13:14
null
Paul George fogadja a sérülés miatt civilben lévő csapattárs, John Wall gratulációját a meccs után (Fotó: Getty Images)
A Brooklyn Nets és a Los Angeles Clippers is megtörte a vereségszériáját, a Utah Jazz szétszedte a Memphis Grizzliest, a Toronto Raptors pedig harminc ponttal verte az Atlanta Hawkst. Megizzadt, de veretlen maradt a Milwaukee Bucks, folytatta jó sorozatát a Sixers, ismét nyert a Kings. Ez történt az NBA-alapszakasz legutóbbi játéknapján.

 

Charlotte Hornets–Sacramento Kings 108–115

Fox nélkül fordított a Kings. De'Aaron Fox alig kilenc percet tudott játszani a Sacramentónál, mert térdsérülést szenvedett, így ezt követően a legjobb játékosuk nélkül kellett megvívniuk ezt a csatát a vendégeknek. Nem is álltak jól, az első negyed után tíz, a nagyszünetben tizenöt pontos hátrányban voltak, úgy tűnt, hogy elsöpri őket a Charlotte, de a fordulás után változott a helyzet: az addigi 67 után onnantól csak 41 pontot kaptak, teljesen más szinten védekeztek, ez pedig megágyazott a jó támadójátéknak, és a felzárkózásnak is. A 37–18-ra nyert harmadik negyeddel fordítottak, a mérkőzés vége pedig nagyon szorosan alakult, hiszen másfél perccel az órán még 108–108 állt az eredményjelzőn. Itt azonban előlépett, és megnyerte a meccset Davion Mitchell: a Kings hátvédje előbb egy leütésből elengedett triplát vert be, majd a következő támadásból ugyanígy elsüllyesztett egy középtávolit is, míg a Charlotte öt másodperc alatt be sem tudta dobni a labdát, így itt véget ért a küzdelem, Harrison Barnes két büntetője beállította a végeredményt. Mitchell 23 ponttal, 9/11 jó dobással és 5/6 triplával szállt be a padról, Kevin Huerter 26 ponttal, 5 gólpasszal és 5/10 triplával zárt, Domantas Sabonis 16 lepattanót szedett le, Fox nélkül is összekapták magukat, így sorozatban kettőt nyertek, most pedig utaznak az egyszer már legyőzött Miamihoz.

Nem bírta végig a Hornets. PJ Washington (28 pont, 12/21 mezőnyből, 3/4 tripla) vezetésével remekül kezdett a Charlotte, szépen járatta a labdát, és nagyszerűen dobott az első félidőben – Kelly Oubre Jr. (16 pont, 4/8 tripla), Dennis Smith Jr. (15 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz, 6 labdaszerzés) és a dupla-duplázó Mason Plumlee is jól mozgott, gördülékenynek bizonyult a játék. A második félidőben azonban ez megváltozott, egyrészt az ő figuráik már nem jöttek ki, és a dobásaik is kezdtek elbizonytalanodni, másrészt folyamatosan eladták a labdát (21-szer), harmadrészt pedig védekezésben képtelenek voltak fault nélkül megállítani a betöréseket. Steve Clifford vezetőedző szerint nagyjából 12 ingyen pontot adtak ellenfelüknek, amit nem bírtak el, a hajrában is hibáztak elöl-hátul a legfontosabb játékoknál, így vereséget szenvedtek.

A Hornets legjobb dobói: Washington 28/9, Oubre Jr. 16/12, Smith Jr. 15/3
A Kings legjob dobói: Huerter 26/15, Mitchell 23/15, Barnes 16

 

Washington Wizards–Philadelphia 76ers 111–118

Embiid nélkül, small-ballozva nyert a Sixers. Ezúttal betegség miatt nem tudta vállalni a játékot Joel Embiid, a helyére pedig nem center, hanem a hátvéd De'Anthony Melton érkezett a Philly kezdőjébe - a cserecenter Montrezl Harrell csak 14 percet játszott, PJ Tucker, Tobias Harris és George Niang "osztotta" még el a négyes-ötös posztot. Az alacsony szerkezet viszont jól működött, hiába büntette őket folyamatosan Kristaps Porzingis, de támadásban ők is nagyon hatékonynak bizonyultak: 56%-kal dobtak mezőnyből, 40%-kal tripláztak és végül ők tudtak több pontot dobni a festékből is. A főkolompos James Harden volt, aki 23 pontja mellett 17 (!) gólpasszt szórt szét a társaknak, Tyrese Maxey 28 ponttal vállalta magára az „első opció” szerepkört, de a kezdőben mindenki eljutott legalább 13 egységig – az első ötös 96 pontot dobott, ehhez tett hozzá még 4/7 triplát a padról érkező Niang. A harmadik negyedben sikerült is meglépnie a társaságnak, ott tíz pont feletti előnyt épített fel, és a negyedik játékrészre átívelően egy 27–6-os (!) futást vezényelt le, ez volt a döntő – a Wizards innentől csak kapaszkodott, és bár a záró etapban öt pontig zárkózott, de amikor kellett, akkor válaszolni tudott a Philly. A 18 pontos fór kitartott, a Sixers pedig sorozatban három győzelemmel zárta az idegenbeli túráját, így már 4, 4-re áll, most pedig otthon is találkozhat a Washingtonnal.

Hiába Porzingis jó meccse. Embiid hiányát, és a Sixers alacsonyságát a Wizards sztármagasa próbálta kihasználni, és rá nem is lehetett panasz: 32 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz, 10/17-es mezőnymutató és 9/9 büntető került a neve mellé. Ez viszont a társak komolyabb támogatása nélkül nem lett elég, ugyan Bradley Beal és Monte Morris is igyekezett, de Beal például csak 7/18-at dobott, Kyle Kuzma kilenc, Hacsimura Rui tíz pontnál állt meg, Will Barton két kosarat dobott, Daniel Gafford egyet sem – Porzingis eléggé egyedül maradt, mint hatékony fegyver. A lepattanózást végül nem tudták uralni így sem, a harmadik negyedben pedig perceken keresztül lefagytak támadásban, az a fent említett futás megpecsételte a sorsukat – jól kezdték a szezont, de most már zsinórban harmadszor kaptak ki, lassan érdemes lenne kicsit felülvizsgálni a helyzetüket.

A Wizards legjobb dobói: Porzingis 32/9, Beal 20/6, Morris 19/6
A 76ers legjobb dobói: Maxey 28/6, Harden 23/6, Harris 16/3, Melton 16/6

 

Brooklyn Nets–Indiana Pacers 116–109

Ezt most eléggé akarta a Nets. Két napja, a Pacers elleni vereséggel talán mélypontra került a Brooklyn, ezen az estén viszont megvolt az az akarat, az a motiváció, az a „mindenképpen győznünk kell” mentalitás, amit Steve Nash hiányolt csapatából. Ben Simmonsnak fájt a bal térde, így kihagyta ezt a fontos találkozót, csapata viszont ezt nem érezte meg, és a sorozatos vereségek után most parádésan kezdett: 33–18-ra nyerték az első negyedet a hazaiak, Rick Carlisle, a Pacers vezetőedzője szerint pedig ez döntötte el a találkozót. Az Indiana később akaratban felnőtt a Nets szintjére, közelített, sőt a záró etapban ki is egyenlített, de a Brooklynban az előny leadása után maradt még tartalék: egy 7–0-val ismét meglépett, majd az utolsó percben, 112–109-nél Kyrie Irving dobott egy clutch tempót, a végeredményt pedig Kevin Durant büntetői állították be. Irving 28 ponttal, 6 lepattanóval, 6 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel zárt, Durant 36 ponttal, 9 lepattanóval és 7 gólpasszal nyújtott újabb elképesztő teljesítményt, ráadásul az NBA örök pontlistáján megelőzte Vince Cartert, és feljött a 19. helyre. Rajtuk kívül viszont most Nic Claxton (19 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 4 blokk) is kitett magáért, csapatként 54%-kal dobtak mezőnyből, és Nash is azt emelte ki, hogy a győzelemre is óriási szükségük volt, de a fejlődés is egyértelműen látszott számára, emiatt elégedett.

Másodjára nem jött össze. A legutóbbi remek játék győzelmet ért, most ezt nem tudta megismételni az Indiana, pedig az újonc Bennedict Mathurin helyett ezúttal a másodéves Chris Duarte érte el a 30 pontos határt, ő 10/15-öt dobott mezőnyből, és 5/10-et távolról. Mellette Buddy Hield (22 pont, 7 gólpassz) is kitett magáért, Tyrese Haliburton viszont halovány volt, a visszatérő Myles Turner sem találta a ritmust, most annyira nem volt gördülékeny a játék, de ha egy kicsit nagyobb elánnal kezdenek, és nem kerülnek jelentősebb hátrányba, akkor így is nyerhettek volna. Szégyenkezniük nem kell, így is szoros végjátékot vívtak Brooklynban, most pár nap pihenő után a Heat elleni hazaival folytathatják.

A Nets legjobb dobói: Durant 36/6, Irving 28/12, Claxton 19
A Pacers legjobb dobói: Duarte 30/15, Hield 22/9, Mathurin 16/6

 

Toronto Raptors–Atlanta Hawks 139–109

Torontói gála. A kanadaiak esélyt sem adtak a felkészületlenül, erőtlenül pályára lépő vendégeknek, és bár az első három negyed során „csak” simán jobbak voltak, de nem ütötték ki őket, a záró etapban már nem volt kegyelem: 44 pontot dobott ott a Raptors, és kiszolgálta a közönségét is. Pascal Siakam újabb nagy meccse (31 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz, 16 kiharcolt büntető) mellett Scottie Barnes (21 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz, 5/9 tripla) is kitett magáért, Gary Trent Jr. is dobott 21 pontot, OG Anunoby 6 labdát szerzett és 2 blokkot osztott ki, illetve ezúttal a kispadról is megérkezett a szükséges segítség. Végül csapatszinten 50%-os mezőnymutatóval, 40%-os triplázással, 13 szerzett és csak 7 eladott labdával zárták az estét Nick Nurse játékosai, akik gyors, pontos, határozott játékukkal leszedték a parkettről az Atlantát – ezzel 4, 3-ra állnak, most pedig a San Antonióhoz látogatnak.

Felejtsük el. Dejounte Murray úgy értékelte a találkozót, hogy „nem álltak rá készen”, a teljesen maga alatt teljesítő Hawks egyáltalán nem tudta felvenni a kesztyűt a Raptorsszal szemben – sem energiában, sem koncentrációban nem ütötték meg a minimumot a vendégek. A minden szempontból pocsék teljesítmény nem is végződhetett mással, főleg egy ilyen lendületesen játszó Toronto ellen, mint nagyarányú vereséggel, az öltözőben pedig a játékosok átbeszélték a történteket az összecsapás után – senki sem bújhat ki a felelősség alól, mindenki gyenge volt, de Murray szerint a megbeszélés jól alakult, sikerült összeszedniük magukat. Ez az ötmeccses túra utolsó állomásán, New Yorkban derülhet ki...

A Raptors legjobb dobói: Siakam 31/6, Barnes 21/15, Trent Jr. 21/6
A Hawks legjobb dobói: Murray 20/6, Young 14/3, Capela 13

 

Milwaukee Bucks–Detroit Pistons 110–108

Közel állt az újabb bravúrhoz a Pistons. A Detroit még nagyon az út elején jár, a kezdőjében egy játékos volt 23 éves kornál idősebb, és három olyan is szerepel, aki 21 éves vagy fiatalabb, de előző este a címvédő Golden State-et győzték le, most pedig a back-to-back második felén a ligaelső Milwaukee-t is alaposan megizzasztották. Ugyan a frissebb Bucks az első negyedet 11 ponttal nyerte, és úgy tűnt, hogy érvényesülhet a papírforma, de a Detroit nem adta magát olcsón, a második negyedet behúzta, később pedig a 16 pontos hátrányát eltüntetve ki is egyenlített – ugyan a vezetést nem vette át, de minden esélye megvolt az újabb bravúrra. A záró etapot 31–22-re húzták be a vendégek, 88–77-ről jöttek fel, folyamatosan űzték-hajtották maguk előtt a Milwaukee-t, végül kisebb meglepetésre az utolsó percbe lépve Isaiah Stewart közelijével 105–105-nél egalizáltak. Itt azonban jött az eddigi talán legjobb idei meccsét játszó Jrue Holiday, és a legfontosabb pillanatban bevert egy visszalépős triplát, Cade Cunningham válasza kimaradt, majd Bojan Bogdanovic labdaszerzése után nem kértek időt, hanem ismét Cunningham dobhatott egy üres hármast, de az is kimaradt – ez volt a végszó, a megszerzett lepattanó után Brook Lopez 1.5 másodperccel az órán eldöntötte a küzdelmet, hiába kozmetikázott ezen az utolsó pillanatban még egy lényegtelen Bogdanovic-tripla.

6–0-s Bucks. Janisz Adetokunbo (31 pont, 12/23 mezőnyből, 2 blokk) és Brook Lopez (24 pont, 9 lepattanó, 2 blokk) újabb jó teljesítménye mellett ezúttal az említett Holiday is nagyon felszívta magát a Milwaukee-nál, az irányító 25 ponttal, 7 lepattanóval, 10 gólpasszal és 5/11 triplával hívta fel magára a figyelmet, és minden jó megoldására óriási szüksége is volt a listavezetőnek. A végén gyakorlatilag övé lett a győzelmet eredményező dobás is, Mike Budenholzer is megdicsérte az eddig kissé hullámzóan teljesítő játékosát, a Bucks pedig úgy maradt veretlen, hogy alig 44%-kal mezőnyözött és 27,5%-kal (!) triplázott – így is megvan a 6,0, és egyedüliként veretlenek a ligában. A Detroitnál Cunningham (27 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz), Bogdanovic (24 pont, 3/6 tripla), és a 19 pontig jutó újonc Jaden Ivey is kitett magáért, megint jelezték, hogy senki sem írhatja le őket, de a végén egy dobás hiányzott az újabb meglepetéshez – azt viszont Janiszék is elmondták róluk, hogy nem kérdés, sokkal jobbak annál, mint amit a 2-6-os mérlegük mutat...

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 31, Holiday 25/15, Lopez 24/6
A Pistons legjobb dobói: Cunningham 27/9, Bogdanovic 23/9, Ivey 19

 

Utah Jazz–Memphis Grizzlies 121–105

Parádézó Jazz. Ugyan az első negyedben még szorosan alakult a küzdelem, a másodikban már kidomborodott, hogy mennyire jó csapat is a Utah: a hazaiak elöl-hátul ízekre szedték a Memphist. A Jazz nyolc eladott labdát kényszerített ki csak ebben a játékrészben, tíz pontot szerzett ezekből, illetve hat és fél percig nem kapott pontot, nehéz triplákba kergette bele ellenfelét, míg a túloldalon nagy koncentrációval, bátran, pontosan játszva állva hagyta a Grizzliest. A negyedet végül 38–18-ra nyerte a vendéglátó, és innentől simán kézben tartotta az estét, a támadásban és védekezésben is szenzációs Lauri Markkanen (31 pont, 11 lepattanó, 11/15 mezőnyből, 4/6 tripla, 4 blokk) mellett Mike Conley (5/7 tripla, 5 gólpassz), Jordan Clarkson (11-7-7), Malik Beasley (18-4-4) is kiemelendő, de Horton-Tucker és Sexton is kitett magáért. Támadásban 19 bedobott triplával zártak, hátul pedig uralták a lepattanózást, minden dobásra odaértek, szinte alig kísérletezhetett könnyű helyzetből a Memphis, ráadásul a tempót is a hazaiak diktálták. Összességében egészen parádés teljesítményt nyújtva arattak sima győzelmet egy magasabban jegyzett csapattal szemben, két nap alatt másodszor győzték le a Grizzliest, és 6–2-vel holtversenyben vezetik Nyugatot – jelenleg bárki ellen jó esélyekkel lépnek pályára, így Dallasba is magabiztosan utazhatnak el.

Morant sem segített a Memphisen. Az előző meccshez képest visszatért Ja Morant, viszont nem játszhatott az akkor 32 pontot dobó Desmond Bane, és ez a csere nem hozta meg a sikert. Morant ugyan 5/5-tel kezdett mezőnyből, és nagyrészt miatta tartották magukat az első negyedben, illetve végül 37 pontig jutott 12/18-as mezőnyözéssel és 12/15 büntetővel, de teljességgel egyedül maradt, csapatszinten nem tudtak mit kezdeni a nagyot védekező, és nagy kedvvel rohanó/dobó Jazz-zel. Morant mellett csak ketten jutottak nyolc pont fölé, megálltak hat bedobott hármasnál, saját bevallásuk szerint hátul rosszul (vagy sehogy sem) váltottak, nem kommunikáltak, mindent rosszul csináltak – a back-to-back vereségek után holnap Portlandben kellene javítani, de ahhoz nagyon össze kell szedniük magukat.

A Jazz legjobb dobói: Markkanen 31/12, Beasley 18/12, Conley 15/15, Sexton 15/6
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 37/3, Brooks 19/9, Jones 12/6

 

Los Angeles Clippers–Houston Rockets 95–93

Paul George hozta a Clippers győzelmét. Sorozatban négy vereség után, nyomás alatt lépett pályára a Los Angeles, ráadásul Kawhi Leonardre és John Wallra ezúttal sem számíthatott, de Paul George nem engedte, hogy még tovább süllyedjen a többre tartott társaság. Támadásban ismét szenvedtek, ahogy az eddig a szezon során megszokottá vált, védekezésben viszont nagyot kapartak, és George mindent megtett a sikerért: 35 ponttal, 9 lepattanóval, 8 gólpasszal, 6 labdaszerzéssel, 2 blokkal és 5/10 triplával a játéknap legjobb egyéni teljesítményével segített szenvedő csapatán. A záró etapot ugyan hátrányból kezdték, és végig hátrányban is voltak, de a hajrában jött George: 88–93 után, bő egy perccel az órán kiosztott egy gólpasszt Ivica Zubacnak, 40 másodpercnél beverte az egyenlítő triplát, majd 29 másodpercnél ellopta a labdát Eric Gordontól, végül hat másodperccel az órán elsüllyesztette a meccsnyerő középtávolit is. Nem túlzás, hogy a LAC ezt csak azért nyerte meg, mert sztárjátékosa ilyen produkciót nyújtott, és a végjátékban is ekkorát ment, de két nap múlva, a houstoni visszavágón ennél sokkal jobb csapatteljesítmény kell majd, ha nem akarnak kikapni. Ami a Rockets produkcióját illeti, ugyan gyengén támadtak a vendégek is, de a végén így is szinte a kezükben volt a győzelem, a clutch játékokat viszont megint elrontották – Stephen Silas vezetőedző szerint egyelőre ez az Achilles-pontjuk, a fiatalok még nem tudják elég higgadtan és rutinosan megoldani a kiélezett helyzeteket.

A Clippers legjobb dobói: George 35/15, Zubac 16, Morris 11/3
A Rockets legjobb dobói: Martin Jr. 23/6, Sengün 14, Porter Jr. 13/3, Green 13/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Sacramento Kings 108–115
Washington Wizards–Philadelphia 76ers 111–118
Brooklyn Nets–Indiana Pacers 116–109
Toronto Raptors–Atlanta Hawks 139–109
Milwaukee Bucks–Detroit Pistons 110–108
Utah Jazz–Memphis Grizzlies 121–105
Los Angeles Clippers–Houston Rockets 95–93

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik