Hosszabbítás után került közelebb a rekordhoz a GSW

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 09:58
null
Klay Thompson hármasával remekelt, hosszabbítás után került közelebb a rekordhoz a GSW (Fotó: Reuters)
Ahogy arra számítani lehetett, megszenvedett a Jazz otthonában a Golden State, de hosszabbításban nyerni tudott, így ismét közelebb került a rekorddöntéshez az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A San Antonio egy csúcsot már megdöntött a Pelicans legyőzésével, a Toronto parádés védekezéssel intézte el az Atlantát, akárcsak a Clippers a Minnesotát – a Dallas kiizzadta a sikert a New York ellen, a Miami viszont nagyon fájó vereséget szenvedett a Lakerstől.

Toronto Raptors–Atlanta Hawks 105–97

A Toronto kész van a playoffra. A hazai alakulat kőkemény védekezést mutatott be, 18 labdavesztésbe hajszolta bele az Atlantát, melyekből 25 pontot írt fel a táblára és az utolsó negyedet leszámítva végig kézben is tartotta a mérkőzést. Már az első játékrészben meglógtak DeRozanék, a harmadik etapban húsz pont fölé növelték előnyüket és csak egy nagy Hawks-futással lett szoros a találkozó. Ezzel a gárda idei 50. győzelmét jegyezte, erre pedig még sosem volt példa a franchise történetében.

Becsődölt az Atlanta. Teague-ék nem tudtak mit kezdeni a Raptors védekezésével, a kezdőcsapatból egyedül az irányító tudta hozni a pontokat, a többiek mind tíz egység alatt maradtak – nem is erőltette őket Budenholzer, mindenki 25 percnél kevesebbet játszott. Az utolsó negyedben beszórt harminc pont kozmetikázta a végeredményt, de érdemes még kiemelnünk a büntetőket, hiszen a Toronto több, mint kétszer annyi egypontost dobhatott, mint a vendégcsapat.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 26/9, Valanciunas 19, Lowry 17/6
A Hawks legjobb dobói: Teague 18/3, Hardaway Jr. 15/12, Schröder 13/3

Memphis Grizzlies–Denver Nuggets 105–109

Végig vezetett a Denver. A vendégcsapat az első perctől kezdve uralta a mérkőzést és ezúttal is főleg a kispad villogott: Barton 25 pontig jutott, de mellette Arthur, Augustin és Lauvergne is tíz egység felett járt. A harmadik negyedben úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés, de a Memphis egy nagy rohammal visszakapaszkodott és az utolsó percben még egy kulcsfontosságú Arthur-blokkra és Barton büntetőjére volt szüksége a Denvernek, hogy megőrizze előnyét.

Zsinórban a negyedik. Tovább süllyed a Grizzlies, sorozatban negyedszer kapott ki a gárda és két meccsre csökkent előnye a Portlanddel szemben – az utóbbi tíz találkozóból csak kettőt tudtak megnyerni Tony Allenék. A gárda 13 hármast kapott, ami jelzi, hogy a védekezéssel meglepő gondok adódtak, de a támadójáték is csak az utolsó negyedre állt össze, ahol a 26 pontos Zach Randolph vezérletével felzárkóztak. A húsz támadópattanójuknak is nagy szerepe volt ebben, de fordítani végül nem tudtak, így pedig izgalmassá tehetik maguknak az alapszakasz hajráját.

A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 26/3, Farmar 14/6, Green 13
A Nuggets legjobb dobói: Barton 25/12, Mudiay 17/9, Sampson 12/3, Arthur 12/6, Lauvergne 12

Milwaukee Bucks–Phoenix Suns 105–94

Middleton volt a Bucks vezére. Khris Middleton ma jó napot fogott ki, a dobóhátvéd 7/7-es mezőnymutatóval 17 pontot szórt be a nagyszünetig, majd bár a harmadik negyedben nem ment neki, a záró etapban ismét kulcsszerepet vállalt. Ő indította el a döntőnek bizonyuló 12-4-es futást a hajrában, az utolsó bő hét percben egymaga kilenc pontot szórt és a végső szót is ő mondta ki egy hármassal – ráadásul mellette Jabari Parker is húsz egység felett zárt a kezdőcsapatból.

Már megint az eladott labdák. Sorozatban negyedszer szórta el több mint húsz alkalommal a játékszert a Phoenix, ezúttal 24-szer hagyták el a labdát Bookerék – ezekből 27 pontig jutott a Milwaukee. A vendégcsapat képes volt egymás után többször is ilyen jellegű hibát véteni, de a kezdőötösön nem igazán lehetett változtatni, mert a cseresor értékelhetetlen volt – mindössze kilenc pont érkezett a padról. Az újabb gyenge produkció újabb vereséget eredményezett, a Suns továbbra is csupán húsz győzelemmel áll.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 26/9, Parker 21, Monroe 14
A Suns legjobb dobói: Tucker 20, Booker 18/6, Len 17, Knight 17/6

Minnesota Timberwolves–Los Angeles Clippers 79–99

A Clippers részéről is kezdődhet a rájátszás. A vendégcsapat parádés védekezést mutatott be ismét és egyetlen pillanatig sem volt hátrányban a találkozó folyamán – sőt, a negyedik negyedben harminc pont felett járt a különbség. Chris Paul (20 pont, 8 lepattanó, 16 gólpassz) nagyon élt és diktálta a tempót, ő volt a Clippers motorja három negyeden keresztül – a záró etapot már nyugodtan kiülhette ezúttal is. Megerőltetés nélkül szerzett újabb magabiztos győzelmet Doc Rivers csapata és már csak egyetlen feladat maradt számára az alapszakaszban: a visszatérő Blake Griffint valahogy elhelyezni a rendszerben az utolsó pár meccsen.

Tehetetlen volt a Minnesota. A Clippers fojtogató védekezése gyakorlatilag lenullázta a hazaiak játékát, Rubio egyetlen gólpasszt osztott ki, LaVine pont nélkül, Wiggins pedig hét egységgel és hat eladott labdával zárt – csak Towns (16 pont, 11 lepattanó) és Bjelica (14 pont, 7 lepattanó, 4/5 mezőnyből) dicsérhető részükről. Sam Mitchell vezetőedző a szezon legrosszabb meccsének nevezte ezt a vereséget, elmondása szerint nem adtak egymásnak zárást, nem járt a labda és egyszerűen nem elég jók jelenleg.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 16/6, Bjelica 14/3, Muhammad 11
A Clippers legjobb dobói: Paul 20/3, Redick 17/12, Jordan 11

Dallas Mavericks–New York Knicks 91–89

Megharcolt érte a Dallas. Minden egyes győzelemre óriási szüksége van a Parsonst és Deron Williamst nélkülöző texasi alakulatnak, így ez a mérkőzés is nagyon fontos volt Nowitzkiék számára. Hullámzó első három negyed után a záró etapban zárkóztak fel a hazaiak, az utolsó percben JJ Barea kosarával vették át a vezetést, majd a Knicks hibáit kihasználva ezt már meg is tudták tartani – Barea egyébként 26 pontjával csapata vezére és motorja volt ezen az estén. A szoros győzelem után a 7-9. helyen holtversenyben áll a Rockets, a Jazz és a Mavericks...


Túl sokat rontott a New York. Az első negyedben 70 százalék felett dobtak mezőnyből a vendégek, a másodikban viszont már csak 31-gyel, majd a harmadik játékrészben 20 százalék alatt tartották a Dallast, hogy a hajrában megint forduljon a képlet. A Porzingis nélkül kiálló és a 31 pontos Anthony által húzott Knicks kicsit sem volt kiegyensúlyozott, az utolsó percben pedig túl sok hibát követett el: az említett Anthony labdát vesztett, Felton büntetőt rontott, Galloway pedig kihagyott egy (igaz, nehéz) hármast. A hullámvasút végén ők maradtak alul, igaz, számukra ennek a mérkőzésnek sem volt már tétje.

A Mavericks legjobb dobói: Barea 26/12, Matthews 16/3, Felton 11/3, Nowitzki 11/3
A Knicks legjobb dobói: Anthony 31/6, Williams 15, Lopez 8, O'Quinn 8

San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 100–92

Rekordot döntött a Spurs. Gregg Popovich alakulata idei 38. hazai mérkőzését is megnyerte, amellyel a sokat emlegetett Chicago Bulls 37–0-s hazai rajtját adta át a múltnak – igaz, a Golden State is 36-0-nál jár, hamarosan Curry-ék is követhetik a texasiakat. Ezen az estén már csak Andre Miller és David West hiányzott a San Antoniónál, mindenki más pályára lépett, bár ott 27 percnél többet csak LaMarcus Aldridge töltött – a két középső negyedben bemutatott jó védekezés így is elég volt a sima győzelemhez. Ki kell emelnünk Manu Ginobilit, aki húsz pontot, közte 5/6 hármast tett a közösbe, mellette pedig Danny Green is 4/6 triplával zárt.

Kilenc játékos hiányzott a New Orleansnál. Kis túlzással az eredeti aktív rotáció ülte ki a meccset sérülés miatt a vendégeknél, igaz, a pályára lépőkre nem lehetett panasz: küzdöttek-hajtottak, járatták a labdát és heten is elérték a tízpontos határt. A negyedik negyedben 37 pontot termelt az együttes és ezzel közelebb zárkózott, de a jó nyitó tizenkét perc után nem volt reális esélye a sikerre. A Pelicans a tavalyi playoffba jutás után most 27–47-tel áll...

A Spurs legjobb dobói: Ginobili 20/15, Green 16/12, Leonard 16/3
A Pelicans legjobb dobói: Ajinca 18, Hamilton 14/3, Ennis 13/9

Utah Jazz–Golden State Warriors 96–103

A hosszabbítás Curry-é volt. Megszenvedett a Jazz védekezésével a Warriors, a hazaiak remekül vették el a címvédő játékait és a vendégek nem igazán tudták elkapni a ritmust – 15 másodperccel a vége előtt Klay Thompson hármasával egyenlítettek, ez után következhetett a hosszabbítás. Itt Steph Curry váltott sebességet, egymaga beszórt sorozatban hat pontot, kiharcolt egy támadóhibát, majd adott egy gólpasszt, ezt az öt percet pedig 14–7-re nyerte a GSW – a borzasztóan fontos sikerrel ismét tett egy lépést a 72–10-es rekord megdöntése felé. Ehhez a hátralévő hét meccsből ötöt kell nyerniük Steve Kerréknek, szombat hajnalban a Bostont fogadják.

Nagyon közel állt a Jazz. Idén egyszer már játszott hasonlóan szoros meccset a GSW-vel a Utah és ezúttal is tökéletesen működött Snyder elképzelése – a bajnok csak 43 százalékkal dobott és magához képest nagyon gyengén triplázott, ráadásul játékának egyáltalán nem volt meg a megszokott ritmusa (19 gólpassz, 18 eladott labda). A 16 megszerzett támadópattanó mellett azonban túl sokat hibázott a Jazz, a 16 (!) elrontott büntető borzasztóan sok, támadásban nem sikerült felnőniük a feladathoz és az sem segített, hogy Derrick Favors a harmadik negyed során kivált térdsérülés miatt – Thompson kulcsfontosságú hármasánál ráadásul a legrosszabbkor engedtek támadópattanót...

A Jazz legjobb dobói: Hayward 21/9, Hood 20/9, Favors 15
A Warriors legjobb dobói: Curry 31/15, Thompson 18/9, Barnes 15/3

Sacramento Kings–Washington Wizards 120–111

A Kings otthon még akar. Az idegenbeli meccseken már kiültetések, pihentetések vannak, de Sacramentóban mindenki pályán van – ezt most a Wizards bánta. A hazaiaknál Cousins jól dobott és sokoldalú volt (29 pont, 11/18 mezőnyből, 10 pattanó, 4 blokk, 5 labdalopás, 4 gólpassz), és Rondo is dupla-duplázott (15 pont, 11 gólpassz). A kispad is remekelt, Collison szintén dupla-duplát szállított (13 pont, 10 assziszt), de Koufos és Casspi is elérte a 10 pontot, a Kings a második negyedtől kézben tartotta a meccset – az összképbe Cousins idei 16. technikaija (ami automatikus egy meccs eltiltást jelent) valamint Rajon Rondo dupla technikaija és kiállítása rondít bele, az irányító 7 másodperccel a vége előtt teljesen feleslegesen hisztériázott a bíróknál.

Ez sokba kerülhet. A Wizards zsinórban második mérkőzését vesztette el, így már 3 és fél meccses hátrányban van a playoff-helyektől, innen már csak valami csoda folytán juthatnak be a rájátszásba. A back-to-back főleg hátul érződött, igazán senkit nem tudtak feltartóztatni – bár John Wall jól osztogatott (13 assziszt), borzasztóan dobott, és ezt senki nem tudta ellensúlyozni. Beal, Porter, Morris, illetve a padról extrán célzó Nene Hilario és Temple révén végig ellenfele nyomában loholt a Washington, de ahogy már említettük, védekezés nélkül még a Kingset is nehéz legyőzni.

A Kings legjobb dobói: Cousins 29/3, Rondo 15/6, Casspi 15/3, Gay 15.
A Wizards legjobb dobói: Beal 24/3, Porter 20/12, Nene 15.

Los Angeles Lakers–Miami Heat 102–100 h.u.

Kobe már átadta a stafétát. Bryant az első negyedben rögtön bedobta első mezőnykísérletét, utána viszont zsinórban hatot kihagyott (egyet régi ellenfele, Dwyane Wade blokkolt), majd alig 8 perc után leült, és nem tért vissza – folyamatosan jegelték a térdét. Nélküle sem esett kétségbe a csapat, az első félidőben összeszedett 7 pontos hátrányt a 4. negyedre eltüntették. A három ifjonc közül Clarkson végig jó volt, a hosszabbításban pedig hat pontot termelt, D'Angelo Russell ehhez ötöt tett hozzá, a dupla-duplázó (13 pont, 14 pattanó) Julius Randle pedig a ráadás végén valahogy begyömöszölte a győztes kosarat. Szót kell még említenünk Roy Hibbertről, aki ma egészen jól játszott (12 pont, 9 pattanó, 3 blokk).

Három extra teljesítmény is kevés volt. Wade 26 pontja mellé 10 pattanót, 5 gólpasszt és 2 blokkot tett, Luol Deng 22 pontja mellé 11 pattanót és 3 blokkot, a padról beszálló Whiteside pedig kacérkodott a tripla-duplával (18 pont, 17 pattanó, 7 blokk) – a fontos pillanatokban azonban becsődölt a Heat. A rendes játékidő végén Wade rontotta el a meccsnyerőt, a hosszabbításban pedig egyszerűen elfogytak védekezésben, 15 pontot engedtek ellenfelüknek. Összességében mintha rosszul álltak volna hozzá a meccshez, és az ilyen elhullajtott mérkőzések könnyen a jó playoffpozíciójukba kerülhetnek – most győzelem esetén harmadikok lennének Keleten, így viszont csak ötödikek...

A Lakers legjobb dobói: Clarkson 26/6, Russell 16/6, Randle 13.
A Heat legjobb dobói: Wade 26, Deng 22/6, Whiteside 18.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik