ELF: vereséggel rajtolt a Fehérvár Enthroners

Vágólapra másolva!
2023.06.03. 20:01
null
Nem kezdődött jól az ELF a magyar csapat számára (Fotó: Facebook/Fehérvár Enthroners)
Az európai amerikaifutball-ligában (EFL) szereplő Fehérvár Enthroners 36–3-ra kikapott a Berlin Thundertől a sorozat első fordulójában.

 

Megérkezett a kontinens legnívósabb bajnokságába, a European League of Footballba (ELF) a Fehérvár Enthroners. A kapuján belépve azonban megszeppent, így a Magyarországra látogató Berlin Thunder fölényes, 36–3-as győzelemmel kezdte a liga harmadik kiírását.

Kevés pillanat jutott a hazaiaknak, amire szívesen emlékeznek majd: a világ legjobb ligája, az NFL londoni felmérőjére meghívott Zilai János (akinek édesapja és nagyapja is János volt, így az amerikai módit követve „Zilai III” névvel ellátott mezben játszott) labdaszerzése, Szőke Péter első félidő végén belőtt mezőnygólja, amely a Fejér vármegyeiek első és eddigi egyetlen pontszerzése az ELF-ben, valamint Bodnár Benedek kiemelkedő teljesítménye a védelem szívében. Ezzel véget is ér a felsorolás – nagyrészt az akadozó futójáték ellenére elképesztően konzervatív támadó játékhívások miatt, amikkel a saját vitorlájukból fogták ki a szelet a magyarok.

A németeknél az előző évadban 16-tal a legtöbb sacket (irányítón végrehajtott szerelést) bemutató Kyle Kitchens egymaga négyszer vitte földre a fehérvári irányítót, Jerod Evanst, emellett egy labdaejtést is visszahordott touchdownra.

A negyedik negyedre már egyértelműen eldőlő találkozó végjátékában az amerikai futball szokásjogát felrúgva, a sportszerűség határát súrolva a berliniek úgy támadtak csereirányítójukkal, mintha az egyenlítésért küzdenének. Nem pörgették le a fennmaradó egy percet, a nagy hűhó eredménye egy rontott mezőnygólkísérlet lett.

A Fehérvár jövő héten szombaton a Frankfurt Galaxy ellen javíthat.

AMERIKAI FUTBALL
EUROPEAN LEAGUE OF FOOTBALL (ELF)
1. FORDULÓ
Fehérvár Enthroners–Berlin Thunder 3–36

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik