A Rangers a ráadásban elintézte a Penguinst

Vágólapra másolva!
2010.11.16. 08:42
null
A Rangers ünnepelhetett a ráadásban (Fotó: Action Images)
A New York Rangers Ryan Callahan ráadásban szerzett góljával 3–2-re megverte a Penguinst Pittsburghben az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 38. játéknapján. A vendégek ezzel sorozatban a harmadik meccsüket nyerték meg.

A New York Rangers izgalmas mérkőzésen verte meg a Penguinst: Ryan Callahan nem sokkal több mint egy perccel a hosszabbítás vége előtt szerzett győztes gólt a 3–2-re megnyert találkozón.

A vendégek szereztek vezetést a második harmadban, majd az utolsó játékrészben a hazaiak alig több mint fél perc alatt fordítottak, de Marc Staal egyenlített Brandon Dubinsky előkészítése után, aki a győztes gólnál is gólpasszt adott.

Tim Thomas negyedik alkalommal védte hibátlanul a Boston Bruins kapuját ebben az idényben, csapata pedig 3–0-ra felülmúlta a New Jersey Devilst.

A Philadelphia Flyers kapitánya, a két gólt szerző Mike Richards vezetésével 5–1-re elintézte az Ottawa Senatorst. Richards az előző meccsén is duplázott.

Az összecsapást az első harmadban meg kellett állítani egy rövid időre, mivel egy kipattanó korong fejbe talált egy fiatal nőt a lelátón, akit elláttak az orvosok.

A Buffalo Sabres Tyler Myers ráadásban szerzett találatával 4–3-ra nyert a Vancouver Canucks ellen hazai pályán. míg a Colorado Avalanche a St. Louis Blues, a San Jose Sharks pedig a Los Angeles Kings ellen győzött 6–3-ra hazai pályán.

NHL 
ALAPSZAKASZ, 38. JÁTÉKNAP
Boston Bruins–New Jersey Devils 3–0
Buffalo Sabres–Vancouver Canucks 4–3 – hosszabbítás után
Colorado Avalanche–St. Louis Blues 6–3
San Jose Sharks–Los Angeles Kings 6–3
Philadelphia Flyers–Ottawa Senators 5–1
Pittsburgh Penguins–New York Rangers 2–3 – h. u.

 

Legfrissebb hírek

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01
Ezek is érdekelhetik